Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Szabó Ottó jól van, de néha még tart attól, hogy visszatér a betegsége – Kisalföld lapszemle

Életmentő szívműtétje óta sokat javult Szabó Ottó állapota. A legendás szélső edzőként visszatérne a futballpályára.

Szabó Ottó jól van, de néha még tart attól, hogy visszatér a betegsége – Kisalföld lapszemle

Fotó: Rákóczy Ádám

Áprilisban szinte az egész ország Szabó Ottóért aggódott, az ETO egykori villámléptű szélsője épp volt klubja kupamérkőzése után lett rosszul. Rohammentő szállította kórházba, majd életmentő szívműtéten esett át Budapesten. A beavatkozás szerencsére jól sikerült, ám nehezen indult be a gyógyulás.

„Három hétig voltam a füredi szívkórházban, ahol sokan, maguk is meglátogattak – meséli a Verebes-féle csodacsapattal két aranyat, két ezüstöt és egy bronzérmet nyerő korábbi futballista. – Nagyon szép helyen, a Balaton partján van a kórház, s vigyáztak rám az orvosok és az ápolók, de bevallom, két hétig egyáltalán nem éreztem jól magam. Nagyon örültem, amikor letelt a három hét, de ezután sem engedtek haza. Nem voltak jók az eredményeim, így a fiam egyből a győri kórházba vitt, ahol még több hétig kezeltek. Infúziót, gyógyszereket kaptam, s hat hét után aztán végre már otthon aludhattam.”

Kontrollra azonban még sokszor kell visszajárni.

„Ha nem lesz semmi probléma, igazából nagyobb vizsgálat majd csak fél évvel a műtétet követően vár rám, de a háziorvosommal gyakrabban találkozom. Vérvételre épp holnap is mennem kell, hogy meglássuk, milyen hatása volt az egyik vérhígítónak. Megpróbálok úgy élni, hogy nem gondolok a betegségre – bár főleg éjszakánként van néha bennem egy kis félelem, megfordul olyankor a fejemben, hogy bármikor újra rosszul lehetek, s talán nem érem meg a reggelt –, ez egyre jobban sikerül. Már újra autót is vezetek, és sokat sétálok a közelünkben lévő tó körül, hétvégén már kimentem a stadionba a csapat szombati edzőmeccsére is.”

Az ETO jelenleg csupán az NB II-ben szerepel, de biztatóak a csapat nyári eredményei.

„Most láttam először játszani ezt a keretet, s meg kell mondjam, nagyon jó benyomást tett rám a csapat. Bízom benne, hogy a mostani bajnokságban ott lesz a feljutásért küzdők között az ETO, bár úgy vélem, ebben az erős mezőnyben ez egyáltalán nem lesz egy egyszerű feladat” – tette hozzá a korábbi közönségkedvenc, aki tisztában van vele, az élete már nem lesz olyan, mint a betegségét megelőzően, ám ha teheti, edzőként azért visszatérne a pályára. Fiatalokkal szívesen foglalkozna.

„Vigyáznom kell magamra, de már hiányzik a futball, az öltöző illata. Szombaton sokat beszélgettem a vezetőkkel, s azt mondták, ha jól vagyok, menjek vissza. Korábban is dolgoztam fiatalokkal, és szívesen csinálnám újra. Augusztus végéig kell döntenem, addig tartják a helyem.”

Szeitz Tibor, Kisalföld

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink