Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Jó úton halad a felkészülés

Harmadik felkészülési mérkőzésén is túl van az ETO FC NB II-es labdarúgócsapata, ahol a másodosztályba frissen feljutott Mosonmagyaróvár ellen győzött 1-0-ra idegenben Kiss Máté szabadrúgásgóljával.

Jó úton halad a felkészülés

Mosonmagyaróváron játszotta harmadik felkészülési mérkőzését az ETO FC, ahol egy jó iramú találkozón Kiss Máté góljával sikerült megnyerni a meccset. A csapat továbbra is keményen készül, levonja a tanulságokat a mérkőzésből, és a keret már a következő összecsapásra fókuszál. Kiss Máté, a győztes gól szerzője is helyén kezeli a szombat délelőtti kilencven percet, reméli, hogy a bajnoki rajtra még jobb állapotba lesznek a játékosok.

A fő cél az volt, hogy amit edzéseken gyakorolunk, azt élesben is meg tudjuk valósítani – kezdte Kiss Máté. – Úgy gondolom, hogy ez sikerült is, jó tempót diktálunk, kellően agresszívak voltunk, tehát mindenképp hasznára volt a felkészülésünknek ez a kilencven perc. Örülök, hogy sikerült betalálnom, jó szögből végezhettem el a szabadrúgást, de ebben a fázisban nem az eredmény a legfontosabb, hanem hogy mindenki megkapta a kellő terhelést. Megyünk tovább a megkezdett úton, hogy a bajnoki rajtra mindenki százszázalékos állapotban legyen.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink