Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Csinger Márk zöld-fehérben folytatja

Olaszországból érkezik az ETO FC legújabb nyári szerzeménye. Az U21-es válogatott Csinger Márk a másodosztályú SPAL játékosa volt, a következő szezont már a DAC 1904 kölcsönjátékosaként, zöld-fehérben kezdi meg csapatunknál.

Csinger Márk zöld-fehérben folytatja

A 19 éves Csinger Márk Jászboldogházán ismerkedett meg a labdarúgással, ahonnan Zagyvarékasra került. Onnan a szolnoki utánpótlásba vezetett az útja, ahol négy évet töltött el, majd 2019-ben leigazolta az MTK. A jobblábas, jó felépítésű belső védő végig járta a szamárlétrát a korosztályos válogatottakban, ahol olyan teljesítményt nyújtott, hogy felkeltette az olasz Napoli és SPAL figyelmét. Végül az utóbbi klub igazolta le, az Serie B-ben szereplő együttes U17-es csapatában játszott először, majd miután profi szerződést kapott Olaszországban, a legerősebb korosztályos bajnokságban, a Primavera 1-ben szereplő csapathoz került. Most nyáron jött el számára a váltás ideje, a DAC 1904 három évre szerződtette a fiatal játékost, aki egy évig Győrben kölcsönben fog szerepelni. Márk szeretne meghatározó játékossá válni az ETO-ban, és már izgatottan várja, hogy pályára lépjen zöld-fehér mezben.

-             Nagyszerű érzés, hogy az ETO-ban tudok játszani, hiszen egy nagy múltú együtteshez csatlakozhatok – kezdte Csinger Márk. – Várom már, hogy megtapasztaljam, milyen kihívásokat tartogat a felnőtt futball. Alapemberré szeretnék válni a csapatban, és jó játékkal segíteni az együttest, hogy minél jobb eredményt érjünk el a bajnokság végén. A keretből Szujó Attilát jól ismerem, vele a válogatottban csapattársak voltunk. Nem lesz ismeretlen számomra Tímár Krisztián mester sem, tisztában vagyok vele, hogy mit vár el, hiszen az U19-es válogatottnál dolgoztunk már együtt. Nagyon várom, hogy bekapcsolódhassak a munkába, és megkezdjem a felkészülést a társakkal.

Tímár Krisztián vezetőedző örül, hogy újra együtt dolgozhat Csingerrel.

-        Csinger Márkot nagyon jók ismerem, az U19-es válogatottban a csapat egyik meghatározó játékosa volt – mondta Tímár Krisztián. – Azóta már az U21-es válogatottban is bemutatkozott és ott is remek teljesítményt nyújtott. Nagyon örülök, hogy sikerült őt megszereznünk, szerintem a magyar futball egyik nagy tehetsége, bízom benne, hogy itt is bizonyítja a felnőtt futballban, hogy nagy potenciál van benne és hosszú távon lehet erőssége az ETO-nak.

Jan Van Daele ügyvezető a következő szavakkal üdvözölte a fiatal védőt:

-             Csinger Márk egy agresszív és fizikálisan erős védő, nagyon jó jellemmel – mondta Jan Van Daele. – Kapitány volt a SPAL ifjúsági csapataiban, és jó teljesítményt nyújtott az U19 Elite round selejtezőin. Márk most megkapja a lehetőséget, hogy professzionális szinten játsszon, és hisszük, hogy az ETO tökéletes hely lesz számára, hogy megtehesse első lépéseit a felnőtt futballban. Szorosan követni fogjuk és sok sikert kívánunk neki zöld-fehérben!

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink