Százhúsz perc Óváron
Harmadik nyári felkészülési mérkőzésére készül az ETO FC NB II-es labdarúgócsapata. Tímár Krisztián tanítványai szombaton 10 órakor Mosonmagyaróváron lépnek pályára kétszer hatvan perces edzőmeccsen.
Két edzőmeccsen már túl van csapatunk a nyári felkészülési időszakban. Az NB I-ből most kiesett Gyirmót, és a szlovák másodosztályú Somorja után ezúttal a Merkantil Bank Ligába frissen feljutó Mosonmagyaróvárral találkoznak Priskinék. A két csapat közös megegyezése alapján hatvan perces félidőket fognak játszani a csapatok, ahol Tímár Krisztián vezetőedző kellő játéklehetőséget fog biztosítani minden játékosának, és bízik benne, hogy viszont látja a pályán a héten gyakorolt elemeket.
- Örülünk, hogy egy erős ellenféllel szemben tudunk pályára lépni szombaton – kezdte Tímár Krisztián. – Az Óvár most jutott fel a másodosztályba, összeszokott társaságról van szó. Keményen dolgoztak a játékosok hét közben, ami alatt már volt is egy mérkőzésünk. Most annyiban változik a program, hogy emeljük a terhelést, kétszer hatvan percet fogunk játszani, ezáltal mindenki több játéklehetőséget fog kapni. Van egy kis fáradtság a labdarúgókban, de ebben a fázisban ez érthető. Megpróbálunk minél több olyan instrukciót adni a játékosoknak, amikkel egyre közelebb kerülünk, hogy kialakuljon az a csapat, amivel a bajnoki rajton fogunk kezdeni.