Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

U19-es válogatott védővel erősítettünk

Fiatal belső védőt igazolt az ETO FC. Szujó Attila személyében utánpótlás-válogatott játékos csatlakozik a kerethez, akivel klubunk 3 éves szerződést kötött.

U19-es válogatott védővel erősítettünk

Új igazolásunk, Szujó Attila Kecskeméten ismerkedett meg a labdarúgással, ahonnan a Puskás Akadémiára került. Legutóbb Debrecenben futballozott, ahol bemutatkozott az NB I-ben is. A tehetséges védőt vezetőedzőnk, Tímár Krisztián már jól ismeri, ugyanis az U19-es válogatottnál korábban a játékosa volt. Szujó nagy reményekkel érkezik Győrbe, ahol szeretne magának állandó játéklehetőséget és stabil helyet kivívni a csapatban.

–             Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen nagy múltú, patinás klubhoz kerültem – kezdte Szujó Attila. – Korábbi klubomban, a Debrecenben már megtapasztalhattam, hogy milyen a felnőtt közegben szerepelni, így az ETO megkeresését nagy örömmel fogadtam, hiszen ez egy újabb fontos lépcsőfok számomra. Szeretnék rendszeresen játszani, fejlődni, és a klubot segíteni a céljai elérésében. Keményen fogok dolgozni, hogy a csapat is, és én is sikeresek legyünk az elkövetkező szezon során.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink