Övék a jövő
Klubunk nyolc utánpótlás-korú játékossal kötött profi szerződést, akik hosszú távon nagy értékei lehetnek az ETO FC Győrnek.
A képről hiányzik Mitring Zsombor, aki kisebb térdműtét után lábadozik, emiatt nem tudott jelen lenni.
Az ETO FC továbbra is fontos céljának tartja, hogy fiatal játékosokat építsen be a felnőttcsapatba, akikkel aztán hosszú távon is számolhat, akár az élvonalbeli szereplés során is. Ezt bizonyítja, hogy a szezon végeztével nyolc saját nevelésű utánpótlás-korú játékos kapott profi szerződést a klubnál. Tuboly Frigyes akadémia igazgató nagy örömére az Akadémiáról kikerülő játékosok komoly lehetőséget kaphatnak az ETO-ban, és a szakvezető reméli, hogy a most profi szerződést kapó fiatalok hosszú távon nagy értékei lesznek a felnőtt csapatnak.
- Nagy büszkeséggel tölt el minket az Akadémián, hogy nyolc olyan utánpótlás korú játékos kapott profi szerződést klubunknál, akik mind az ETO utánpótlásában, a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémián nevelkedtek – mondta Tuboly Frigyes akadémia igazgató. - Ez is mutatja, hogy vigyázunk az értékeinkre, ezáltal a fiatal játékosainknak és az ETO-nak egyaránt szép jövőképet tudunk biztosítani.
Profi szerződést kaptak:
Deákovits Richárd (18) – védő
Huszár Marcell (17) - támadó
Kiss Ákos (18) – kapus
Kráz Tamás (17) - védő

Mitring Zsombor (18) - támadó
Óvári Balázs (18) – védő
Tullner Péter (17) – védő
Vingler László (16) - középpályás