Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Lipták jövőre már edzőként dolgozik az ETO sikereiért

A múlt hétvégi, Dorog elleni mérkőzésen búcsúzott csapatunk Lipták Zoltántól, aki két ciklusban is viselte az ETO mezét, előbb a 2013-as bajnokcsapat tagjaként játszott meghatározó szerepet, majd 2020 nyarán visszatért, hogy profi karrierje utolsó éveiben még segítse szeretett csapatát.

Lipták jövőre már edzőként dolgozik az ETO sikereiért

A bajnokság végeztével klubunk kiváló játékosa, Lipták Zoltán befejezi profi labdarúgó karrierjét. Sok szép sikert élt meg zöld-fehér mezben, hiszen első győri szerepvállalásakor mindjárt az első évben bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal. Ezt követte egy ezüstérem, majd pedig a rákövetkező évben a csapat kizárása után Diósgyőrbe tette át székhelyét. Ott három és fél szezont húzott le, majd visszatért Győrbe, ahol előbb a Gyirmót gárdáját erősítette, majd pedig az utolsó két esztendőt már újra zöld-fehérben töltötte. Az első NB II-es szezonja az ETO-ban jól sikerült, hiszen védő létére nyolc góllal zárta a bajnokságot.

Emiatt is döntött akkor még a folytatás mellet, így a 2021/22-es évadban is szerepet vállalt. Ekkor már sajnos sérülés is hátráltatta, nem tudott annyi időt a pályán tölteni, amennyit szeretett volna, ettől függetlenül voltak emlékezetes pillanatok, többek között a Ferencváros elleni Magyar Kupa elődöntőre csapatkapitányként vezethette ki társait, legutóbb pedig a búcsúmeccsét góllal tette emlékezetessé, ugyanis a 84. percben egy remek fejest követően ő állította be a 4-0-s végeredményt. Lipták nem köszön el az ETO-családtól, a jövőben edzőként dolgozik tovább a klub sikereiért.

-        Boldog vagyok, hogy szépen sikerült a pályafutásomat lezárni – kezdte Lipták Zoltán. – Nem gondoltam volna két évvel ezelőtt, amikor visszatértem, hogy ennyire jó társaságba kerülök, öröm volt ez a két szezon, amit velük töltöttem. Örülök, hogy az utolsó mérkőzésemen gólt tudtam szerezni, ezzel még emlékezetesebb lett számomra. Nem számítottam rá, hogy a búcsúztatásom ennyire megható lesz, és ekkora ünneplésben lesz részem, egy felejthetetlen este volt. Különösen jól esett az a szeretet, amit a szurkolóktól kaptam, nagyon köszönöm a tortát, a drapériát, és mindent, amivel szebbé varázsolták az utolsó meccsemet. Nem szakadok ki a klub kötelékéből, továbbra is az ETO sikereiért fogok dolgozni, csak már a „másik oldalon”, edzőként folytatom a munkát, ezúton is köszönöm a vezetőségnek a lehetőséget!  A jövőben is figyelemmel kísérem a felnőtt csapatot, ami reményeim szerint hamarosan visszakerül a méltó helyére, vagyis az NB I-be. Most következik egy pihenés, ami ugyanolyan hosszú lesz, mint az elmúlt években, viszont annyiban lesz más, hogy most már nem kell annyira figyelnem minden apró dologra, nincs „házi feladat”, csak a pihenéssel és a családdal foglalkozhatok, ami óriási könnyebbség.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink