A cserék tették fölényessé a győzelmet
Az NB III Nyugati csoportjának 37. fordulójában utolsó hazai mérkőzését játszotta az idei szezonban az ETO Akadémia, ahol az ősi rivális Sopron ellen. Az első félidőben már előnybe kerültek fiataljaink, majd a második játékrészben – többek között a cseréknek köszönhetően – magabiztos győzelmet arattak.
ETO Akadémia – SC Sopron 4-0 (1-0)
Győr, ETO Stadion. V.: Gál (Volentics, Deme).
ETO Akadémia: Pálfi – Szabados (Deákovits 81’), Vidnyánszky Á., Pereira, Tamás K., Szabó T., Tóth R. (Karvaj 81’), Erdei, Vidnyánszky M. (Tullner 72’), Szalka (Hanzli 46’), Sipőcz (Lacza 72’). Vezetőedző: Király József.
SC Sopron: Acsádi – Tóth A., Kiss Á. (Baumgartner 76’), Dani (Koronczai 59’), Gáncs (Fodróczy 73’), Gere, Holzmann, Balogh F., Jakab, Magas, Pető. Vezetőedző: Bücs Zsolt.
Gsz.: Lacza (72’, 78’), Szalka (18’), Deákovits (84’).
A 6. percben az első nagy lehetőség csapatunk előtt adódott, Szabó T. gurított Vidnyánszky M. elé, aki a kapuval szemben a védő lábába lőtte a labdát. A 18. percben Sipőcz beadására Szalka érkezett, a támadó kapásból a hálóba lőtt 1-0. Jó félóra játék után a vendégek előtt is adódott egy komoly helyzet, Gáncs lépett ki a leshatáron, tisztán vezethette a kapunkra a labdát, ám ziccerben mellé lőtt. A 35. percben Szabó T. cselezte középre magát, az ötös saráról lőtt, ám telibe találta Acsádit. Az első félidő végén Erdei veszélyeztetett még, egy beadásra ő érkezett, nem sokkal fejelt a kapu fölé. Az 52. percben a szünetben beállt Hanzli veszélyeztetett, távoli bombáját bravúrral védte a soproniak hálóőre. Bő egy óra telt el a mérkőzésből, amikor Balogh F. bólintott kevéssel a kapunk fölé. A 70. percben Gere kapott remek labdát, amit megpróbált kapura lőni, ám védőink fel tudtak szabadítani az utolsó pillanatban. A 72. percben a frissen beállt Lacza remekül érkezett egy beadásra, első labdaérintéséből gyönyörű gólt lőtt a jobb alsó sarokba 2-0. Hat perccel később ismét Lacza volt eredményes, Tóth R. lövése pattant ki Acsádiról, amire a fiatal támadó ért oda először, és lőtt a kapuba 3-0). A végeredményt a 84. percben egy másik csere állította be, gyönyörű támadás futott a jobb oldalon, aminek a végén Deákovits elé került a labda az ellenfél tizenhatosán belül, majd egy pattanás után hatalmas gólt lőtt a jobb felsőbe 4-0.
Király József: - Kulturáltan játszó, és focizni akaró ellenféllel találkoztunk. Mindkét oldalon megvoltak a lehetőségek a gólszerzésre, amit nekünk sikerült gólra váltani. A második találatunk után tudtuk a javunkra fordítani a mérkőzést, helyenként nagyon jól futballozva. Szerettük volna megtartani a negyedik helyünket, ami egy nagyon megfiatalított csapattal sikerült is. Gratulálunk a játékosoknak, van még egy mérkőzésünk, amire megpróbálunk ugyanúgy felkészülni, mint az összes többire.