Presztízscsata a Sopron ellen
Utolsó hazai mérkőzésén lép pályára vasárnap 14 órától, az NB III Nyugati csoportjában szereplő ETO Akadémia. Fiataljaink az ősi rivális Sopront fogadják az ETO Stadionban, abban a reményben, hogy sikeresen tudnak búcsúzni a szurkolóktól.
Az ETO Akadémia együttese, vasárnap idei utolsó hazai mérkőzésén, a stadionban fogadja a Sopron gárdáját. Fiataljaink szeretnék szépen zárni az évet, ám előtte többek között még, egy minden bizonnyal parázs hangulatú mérkőzésen kell helytállniuk a Sopron ellen. Hétvégi ellenfelünk már bizonyosan búcsúzik az NB III-tól, ám az ETO ellen biztosan úgy lépnek majd pályára, hogy ezzel nem foglalkoznak. Eddigi harminchat mérkőzésükből hetet megnyertek, szintén hétszer játszottak döntetlent, és huszonkétszer szenvedtek vereséget. Az így begyűjtött huszonnyolc pontjukkal a tabella 18. helyét foglalják el. Az őszi, Sopronban megrendezett találkozón 2-1-es győzelmet arattak akadémistáink, és minden bizonnyal most is hasonlóan szoros összecsapás várható. Király József vezetőedző reményei szerint fiatal játékosai ezúttal is felnőnek majd a feladathoz, és szépen tudnak elbúcsúzni idénre a szurkolóiktól.
- Utolsó hazai mérkőzését játssza csapatunk az idei bajnokságban – kezdte Király József. – Ezt a találkozót is nevezhetjük rangadónak, helyezésektől függetlenül, hiszen a Sopronnal mindig komoly meccseket vív az ETO. Szeretnénk győzelemmel lezárni hazai pályán a szezont.