Az ETO-t tisztelni kell és alázattal szolgálni - Kisalföld lapszemle
Horváth Pétert sokan „kis Garasként” ismerik, a becenevét az édesapja után kapta. A sokszoros ifjúsági és utánpótlás-válogatott Horváth László, alias Garas, pályafutásának nagyobb klubjai a Rába ETO és a Soproni SE voltak. A családi indíttatás meghatározta a fiú életét is. Volt labdarúgó, sportvezető, létesítményvezető, a futballpályák egyik doktorának tartják.
fotó: Csapó Balázs, Kisalföld
„Gyerekként az ETO-ban kezdtem focizni, aztán 1979-ben, amikor apu az SSE-be igazolt, akkor mi is vele tartottunk Sopronba - mondja magáról. - Középiskolába megint Győrbe jártam, aztán érettségi után Árpásival, Udvardival, Ördöggel, Korsósssal együtt az SLC-be kerültem. Egyből bevonultam a határőrséghez. Az SLC-ben edzettem, kettős igazolással a Távközlés NB III-as csapatában játszottam a középpályán. Részese voltam, amikor az SLC felkerült az NB I-be, de az első osztályban már nem jutottam szóhoz.”
Ez utóbbi elég különösen hangzik, mert több nyilvántartásban is az szerepel, hogy egy mérkőzésen pályára lépett: 1994. június 4-én a Pécsett játszott PMFC-SLC meccs 70. percében.
„Azért arról tudnék, ha játszottam volna az NB I-ben - neveti el magát. - Sajnos nem én voltam, valószínű, Horváth Barna lehetett. Sopron után három évig Németországban éltem és futballoztam, itt találkoztam először a pályafenntartás újszerű technológiájával, a homokszórással. Egy sérülés miatt 2000-ben abbahagytam a labdarúgást. Hazajöttem és Klement Tibor, illetve Reszeli Soós István hívott a Matávhoz, ahol masszőrként kezdtem, a kupagyőzelemnek viszont már technikai vezetőként voltam a részese. Vizer László idején kapta meg a klub üzemeltetésre a stadiont, ekkor kértek fel a létesítmény vezetőjének. Magyarországon én vezettem be a cilinderes késes fűnyírást és a csíkos gyepet.”
A soproni kapcsolat révén Klement Tibor 2008 márciusában hívta az ETO-hoz, így hazaköltözött szülővárosába és a nevelő egyesületéhez.
„Jó volt visszajönni az ETO-családba - mondja. - Kellő motivációt éreztem a munkához, ami tulajdonképpen a hobbim is. A tulajdonos és a klubvezetés megfelelő hátteret teremtett ehhez. Elindult a fejlődés infrastruktúrában, klubkultúrában, szakmában, ennek a 2013-as bajnokság megnyerése volt a csúcsa. Nekem az az év másért is emlékezetes, sajnos el kellett jönnöm az ETO-tól, de tulajdonképpen ennek köszönhetem a vállalkozásom.”
Ezt követően két évet töltött Gyirmóton a létesítmény vezetőjeként.
„Én csináltam az Alcufer Stadion első NB I-es pályáját - teszi hozzá mosolyogva. - Az állami akadémiai rendszer 2019-es bevezetésének köszönhetően több forrás lett pályafenntartásra és infrastruktúra-fejlesztésre, ekkor tértem vissza. Amíg a 2010-es évek elején a győri stadion a legjobb volt az országban - az NB I-es csapatok kapitányai 2011-ben meg is választották a pályát a legjobbnak, erre nagyon büszke vagyok-, azóta több remek aréna, akadémia épült az országban, ezek megelőztek bennünket. Az ETO Stadionban 2007 óta ugyanaz a gyepszőnyeg, míg a nagy európai kluboknál évente felújítják a pályákat az alapoktól kezdve. Véleményem szerint szükséges lenne a pályák számának gyarapítása is, mert három és fél játéktér kevés huszonkét csapatnak. Jártam Dunaszerdahelyen látogatóban, az ott látottak alapján bízom az új tulajdonosban, hogy felemeli az ETO-t az őt megillető, méltó helyére, és a stadion is felzárkózik a hazai élmezőnyhöz.”
Azt mondja, a Puskás Aréna, a Ferencváros és az MTK pályája világszínvonalat képvisel, mint ahogy a magyar szakemberek is, amiért nagy megbecsültségnek örvendenek. Érdekesség, hogy az UEFA előírása szerint a gyepet csak keresztben csíkosra lehet nyírni, ezzel segítve a játékvezetők és a VAR munkáját.
„Édesapám tanítása minden nap eszembe jut: Az ETO-t tisztelni kell és alázattal szolgálni. Ehhez tartom magamat.”
