Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Utánpótlás-híradó

Több korosztályos csapatunk számára is folytatódott a bajnokság az elmúlt hétvégén.

Utánpótlás-híradó

U16

ETO FC - UTE  1-0 (1-0)

Győr, ETO Park. V.: Boda.

ETO FC: Maszlavér – Selyem (Komenda), Umathum, Horváth B., Mikolay, Gönye, Bakó (Rátonyi), Herczeg, Babulják, Hancz (Vukk), Tollár (Póczik). Edző: Bognár Zsolt.

Gsz.: Hancz.

Bognár Zsolt: - Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, úgy, ahogy hazai pályán kell. Az első félidőben több szép támadást vezettünk, és több nagy gólszerzési lehetőségünk is volt, amiből sajnos csak egyet sikerült kihasználni. Védekezésünk annak ellenére stabil volt, hogy ellenfelünk két középső támadóval játszott, és többször egy az egy ellen kellett védekezni. A második félidő viszont nagyon nem tetszett, mert sok hibával játszottunk, és nem tudtuk nyomás alatt tartani ellenfelünket. Kevés helyzetet dolgoztunk ki, és türelmetlenek voltunk a támadás építésben. Annak viszont örülök, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést, ehhez, és a győzelemhez gratulálok a csapatnak!

 

U15

ETO FC - Paksi FC 2-0 (1-0)

Győr, ETO Park. V.: Erdélyi.

ETO FC: Kocsis - Varga Máté, Koncz, Csiszár, Garai (Gueth), Pénzes, Pálfalvi, Varga Márton, Turcsik (Zója-Katona), Szerémi (Barna), Ilyés (Molnár). Edző: Máté Győző.

Gsz.: Szerémi, Ilyés.

Máté Győző: - A kapott gól nélküli, magabiztos győzelem egy jól küzdő, masszív ellenféllel szemben mindenképpen pozitívum, viszont a mutatott játékkal kapcsolatban van hiányérzetem.

 

U14

ETO FC - DVTK  1-3 (0-2)

Győr, ETO Park. V.: Dombi.

ETO FC: Varga B. - Méhes (Szabó L.), Hideg (Czuppon), Prettenhoffer, Járeb, Havasi, Somogyi, Algács (Csiszár), Molnár B. (Szabó L.), Farkas D., Pázmány (Lukácsy). Edző: Tuifel Péter.

Gsz.: Farkas D.

Tuifel Péter: - Ezen a mérkőzésen jobban játszott, és megérdemelten győzött a DVTK, mi sajnos nem tudtuk megközelíteni az előző két mérkőzésen mutatott játékunkat.

 

U13

Credobus Tehetségközpont - ETO FC 0-1

Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep. V.: Mester.

ETO FC: Lengyel - Horváth V., Mitring, Csernyi, Pécskai, Lakakisz, Vitális, Czuppon, Tóth-Ludvai. Cserék: Kiss B., Vasi, Mádi, Béres, Adi, Hernádi, Ölbei, Steszli. Edző: Lakatos Attila.

Gsz.: Hernádi.

Lakatos Attila: - Minden úgy történt, ahogy előzetesen vártuk. Nehéz, „melós” mérkőzésen, ellenfelünk végig nagyon szervezetten, lelkesen védekezett, nehezen találtuk a támadóharmadban a fogást rajtuk. Fokozatosan őröltük fel az MTE ellenállását, az utolsó negyedre is 0-0-nál nagyon nyugodtan mentünk fel a pályára, ez végül meghozta a gyümölcsét egy parádés gól formájában. Az ideges, feszült hangulat ellenére, egy percre sem zökkentek ki a fiúk, végig koncentráltan, jó szellemben játszottak, megérdemlik a dicséretet. A mérkőzésre két teljes sorral utaztunk, így a keretből tizenhat mezőnyjátékosnak is lehetőséget tudtam adni.

 

U12

Credobus Tehetségközpont - ETO FC 1-7

Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep. V.: Winkler.

ETO FC: Orbán - Vass, Bognár, Pálla, Schreiber, Kocsis, Hujber, Mészáros, Hardon. Cserék: Vasi, Schmuck, Jakabovits, Szalay. Edző: Mondovics Dávid.

Gsz.: Mészáros (3), Hardon, Vass, Kocsis, Jakabovits.

Mondovics Dávid: - A második negyedet kivéve jól játszottunk. Játékunk sebessége megfelelő volt, támadásban kreatívak voltunk, és szép gólokat szereztünk. Védekezésünk egyben volt, folyamatosan nyomás alá helyeztük ellenfelünket, és a párharcokat is rendre megnyertük.

 

U11 – Bozsik torna, Székesfehérvár

ETO FC: Burján Barnabás, Kaszás Benedek, Dan Flórián, Hajdina Ádám, Mihalovics Ádám, Virág Levente, Stróbli Attila, Stefanics Ádám, Klement Botond. Edző: Kovács Béla.

Kovács Béla: - Vasárnap Székesfehérváron vettünk részt Bozsik tornán. Kis létszámú, de nagyon lelkes, és kitartó csapatunk végig küzdötte a száznegyvennégy percet, szép megoldásokat és nagy küzdelmet láttam.

 

U10 – Bozsik torna, Székesfehérvár

ETO FC: Cseszregi Zétény, Gerstner Bence, Szakács Áron, Stanasic Uros, Adi Botond, Balaskó Máté, Balaskó Áron, Kósa Gábor, Poczkodi Ábel, Háczky Ákos. Edző: Kulcsár Zsolt.

Kulcsár Zsolt: - Vasárnap Székesfehérváron három jó mérkőzést játszottunk, ahol szép megoldások mellett, okos gólokat szereztünk. Balaskó Máté különdíjban részesült, gratulálok a csapatnak!

 

U9 – Bozsik torna, Székesfehérvár

ETO FC: Adi Abigél, Stum Soma, Klema Dominik, Erős Donát, Kovács Konrád, Pető-Bagics Barna, Nagy Domonkos, Szarka Olivér. Edző: Sinkó Tamás.

Sinkó Tamás: - Csapatunk a mai napon a Fehérvár FC, az Újpest FC, illetve a DAC csapatával mérte össze erejét. A srácok felszabadultan játszottak, és ez a játék minőségében, és eredményességében is megmutatkozott. Sok szép gól született és remek megoldások voltak, az egész csapat teljesítménye kiváló volt, különdíjban részesült Szarka Olivér.

 

U9 – Bozsik torna, Üstökös

ETO FC: Helyes György, Pécsi Axel, Sárkány Kristóf, Kertész Krisztián, Szekeres Bence, Fördős Olivér, Csemez Dávid.

Sinkó Tamás: - Csapatunk Bácsán lépett pályára, és játszotta mérkőzéseit. A meccseket szép gólok és remek egyéni teljesítmények jellemezték. Jó hangulatú, eredményes napot zártak a srácok, ami kiválóan szolgálta a fejlődésüket. Különdíjban részesült Fördős Olivér.

 

U8 Bozsik torna – Üstökös

ETO FC: Vadász Patrik, Nagy Zétény, Oross Ármin, Wágenhoffer Máté, Nyerges Flórián, Horváth Soma, Szabó Zétény, Kovács Kristóf, Csongor Zente. Edző: Nagy Tamás.

Nagy Tamás: - Az Üstökösnél rendezett első Bozsik-fesztiválon ügyesen játszottak a fiúk, szép megoldásokkal örvendeztették meg a szurkolóinkat. Nagy Zétény különdíjban részesült.

 

U7 Bozsik torna – Bozsik, Üstökös

ETO FC: Makk-Szabó Milán, Vasárus Máté, Závori Soma Péter, Laki-Tóth Soma, Dán Milán. Edző: Szántó Sándor.

Szántó Sándor: - Vasárnap Bozsik-fesztiválon vettünk részt Bácsán. Remek időben, kiváló mérkőzéseket tudtunk játszani. Rengeteg dolog visszajött az edzéseken tanultakból. A gyerekek felszabadultan játszottak és rengeteg gól született.

 

Leány U17

St. Mihály Szeged - ETO FC Győr 1-7 (0-2)

Szeged, KÉSZ Sport Aréna. V.: Paczér.

ETO FC: Kovács L. - Dombi (Gyürü-Gehrig), Smuk (Farkas), Máthé, Horváth (Kuntzl), Konrád, Hécz, Petrovics, Hideghéty, Szabó F. (Varga V.), Sulyok (Rozs). Edző: Rácz Zsófia, Szücs Gergely.

Gsz.: Szabó F. (2), Hideghéthy (2), Petrovics (2), Rozs.

 

Rácz Zsófia: - Nagyon jól kezdtük a mai mérkőzést, látszott a lányokon, hogy minden áron meg szeretnék nyerni ezt a meccset. Már a harmadik percben vezetéshez tudtunk jutni, egy nagyon szép egyéni akció végén. Az első félidő közepén kiegyenlített játék folyt a pályán, mind a két oldalon adódtak lehetőségek, de szerencsére mi tudtunk gólt rúgni, és 2-0-ás eredménnyel mentünk a szünetre. A második félidő legelején újra betaláltunk, megnyugtató előnyre tettünk szert. A gól után magabiztos, szép játékkal, helyzeteink nagy részét kihasználva, nagyon értékes három pontot szereztünk. Gratulálunk az egész csapatnak!

 

Leány U15

St. Mihály Szeged - ETO FC Győr 1-4 (0-2)

Szeged, KÉSZ Sport Aréna. V.: Gargya.

ETO FC: Csóti - Halmai, Ézsely, Stróbli (Krasznai), Domján, Mohácsi, Kovalter, Hordós (Horváth A.), Böröczky (Flígh), Büki, Szabó P. (Neskov). Edző: Újvári Krisztina.

Gsz.: Böröczky (2), Hordós, Kovalter.

Újvári Krisztina: - Az első félidőben kissé dekoncentráltak voltunk, viszont ennek ellenére is sikerült a játékhelyzeteket úgy alakítanunk, hogy két gólt tudtunk szerezni. A második játékrészben már összeszedettebb játékot láthattunk a lányoktól, folyamatos nyomás alá helyeztük az ellenfelet, s így alakult ki a végeredmény. Gratulálunk az egész csapatnak!

 

Leány U14

MOL Fehérvár FC - ETO FC Győr 12-1 (5-1)

ETO FC: Bán - Szűcs, Szerdahelyi, Kéri, Molnár (Bágyi), Horváth A., Szilvás (Fligh), Szabó I., Villanueva. Edző: Szücs Gergely.  

Gsz.: Szabó I.

Szücs Gergely: - Az első félidő pár percében a megszereztük a vezetést, amire azonnal válaszolt az ellenfél, folyamatos nyomás alá helyeztek minket. A második félidőben megmutatkozott a hazai csapat erőnlétbeli, illetve technikai fölénye, így további gólokat kaptunk. A lányok igyekeztek helyzeteket kialakítani, valamint a támadásokat levédekezni, több kevesebb sikerrel.

 

Leány U7-U9 Bozsik torna, Győrújfalu

ETO FC U7: Horváth Cs. Liza, Vajda Kamilla, Tóth Izabella, Matek Flóra, Pintér Alíz, Tomanicska Dorina. Edző: Vadász Viktor.

ETO FC U9: Döme Dóra, Németh Lana, Szlavonics Dorina, Régi Maja, Somogyi Alexa, Markó Martina, Sári Laura. Edző: Keglovich Ferenc.

Vadász Viktor: - Csapataink szépen helyt álltak, nagyon ügyesek voltak a lányok. A fejlődés látszik, haladunk tovább a megkezdett úton. Gratulálunk a lányoknak a mai naphoz!

További híreink

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

Zajlik a felkészülés utánpótlás-csapatainknál is, aminek keretében edzőmérkőzéseken szerepelnek fiatal játékosaink.

Utánpótlás-híradó
Utánpótlás-híradó

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink