Szániel János élete legjobb döntése volt Győr és az ETO-Kisalföld lapszemle
Kedden ünnepelte nyolcvanadik születésnapját Szániel János, aki az ETO-val BEK-elődöntőt játszott, majd közel húsz éven keresztül irányította elnökként a zöld-fehér klubot.
– Veszprémből indult, s kis kitérővel jutott el Győrig. Nem bánta meg, hogy a futballt választotta? – kérdeztük a remek egészségnek örvendő korábbi kiváló labdarúgót, sportvezetőt.
– Egyáltalán nem. Sőt, örülök, hogy ilyen karriert futhattam be futballistaként is, s olyan labdarúgókkal szerepelhettem egy csapatban, mint Palotai, Orbán, Keglovich, ellenfélként Göröcs, Albert, Dunai, de estig sorolhatnám a fantasztikus játékosok neveit. Nyilván szerencse is kellett, de nagyon büszke vagyok rá, hogy alig múltam húszéves, s Győrben máris bajnok lehettem. Még most is libabőrös leszek, ha rágondolok, hogy aztán eljutottunk a BEK-ben a legjobb négyig, s Lisszabonban a világ akkori legjobbjának számító Benfica ellen nyolcvanezer néző előtt futballozhattam.
– Elég fiatalon abba kellett hagynia a játékot.
– Sajnos elég sérülékeny voltam, huszonhat évesen Achilles-ín-szakadást szenvedtem, ami az operáció után fél évvel megint elszakadt. Kénytelen voltam szögre akasztani a futballcipőt.
– Furcsa, hogy nem lett egyből sportvezető.
– Bár már akkor megvolt az edzői papírom, nagyon fiatal voltam, s mivel korábban tanultam, Győrben befejeztem a műszaki főiskolát, s a vagongyárban lettem üzemtechnikus. Egy szép napon aztán Katona Lajos felhívatott a személyzeti osztályra, ahol azt mondták, én leszek az ETO elnöke. Bevallom, tartottam a feladattól, de aztán belevágtam. Azt kértem, hadd találkozzam a gyár első számú vezetőjével, Horváth Edével, akiről tudni lehetett, nem volt oda a sportért, a fociért, de szerette, ha az ott dolgozók örülhettek a sikereknek. Miután megkértem, hogy ha már nem lesz irántam bizalma, elsőként nekem szóljon, így megnyugodva vágtam neki a munkának.
– Kemény elnök volt?
– Inkább úgy fogalmaznék, szerettem a rendet. Vagongyári struktúrában irányítottam a klubot.
– Elég sikeresen, de gondolom, ebben azért a biztos anyagi háttér is közrejátszott.
– Nem panaszkodhattunk az eredményekre, s most nem csak a labdarúgókra gondolok. Az egyesület fénykorában tizenegy szakosztályt is vezethettem. Világbajnok, olimpiai helyezett kajakosaink, kiváló kézilabdázóink voltak. Persze mellettem álltak olyan kiváló kollégák, szakemberek, mint Pálmai Jóska, vagy éppen Joósz Attila, akik nélkül ez nem lett volna lehetséges. Valóban, sok mindent kaptunk a vagongyártól, sőt, akkor már az OTSH-tól is. Nem volt gondunk, ráadásul elkészült a gyönyörű új stadion. Elvem volt, hogy a korábbi sikeres sportolókból edzőket faragjunk. Elküldtük őket iskolába, volt, akinek még az utazási költségeit is álltuk. Például Barna Sanyi, Koós, Keglovich és Máté nevelték a tehetségeket. Állítom, ők rakták le a későbbi aranycsapat alapjait Győrben.
– Ha már említi, az a Verebes-csapat is maradandót alkotott.
– Nagyszerű döntés volt Józsit Győrbe igazolni. Úgy tudott a játékosaira hatni, ahogyan akkoriban senki. Kiváló edző volt, s mondhatom, baráti lett a viszonyunk. Igyekeztem is neki elintézni bármit, amit kért.
– A harmadik bajnoki címet állítólag a fővárosban torpedózták meg. Igaz ez?
– Valóban nagy volt fentről a nyomás. Úgy érzem, ez főként Józsinak volt köszönhető, aki a nyilatkozataival sok mindenkit magára s az ETO-ra haragított.
– A kilencvenes évek elején mondott le. Elfáradt?
– A vagongyárban is váltás volt, nem éreztem már a korábbi bizalmat. Bár Horváth Edéhez nem jutottam be sokszor, de ha sikerült, s valamit megígért, az úgy lett. Az új vezetéssel kapcsolatban már nem mondhattam el ezt. Amúgy elmentem biztosítózni, s nem tagadom, nagyon jól tudtam kamatoztatni a sportban szerzett kapcsolataimat.
– Figyelemmel követi korábbi klubja eredményeit?
– Persze, megnézem a csapatot a tévében, s járok meccsekre még most is, de nem nagyon látok sok jót. Egy időben gyakran szaunáztunk az új stadionban az öregfiúkkal. Voltak, akiknek ez nem tetszett, s az sem, hogy szerettem volna segíteni, az említett kapcsolatok révén igazgatókat, vállalatvezetőket a klub mellé állítani. Nem kértek belőlem, pedig nem az összeállításba akartam beleszólni. Persze valahol ezt megértem, lehet, fiatalon én sem kértem volna a korábbi elnök tanácsaiból. Amúgy azt látom, jó kezekbe került most az ETO. Ha nem is voltunk szoros kapcsolatban, korábbról ismertem már Világi Oszkárt. Bízom benne, felemeli az ETO-t. A helyére kerül az az egyesület, amelynek hat évig voltam a labdarúgója, majd tizennyolc évig az elnöke. Azt még hadd mondjam el, nagyon büszke vagyok erre, s életem legjobb döntése volt, amikor Csepelről Győrbe szerződtem.
