Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Utánpótlás-híradó

Több korosztályuk mérkőzése is elmaradt a múlt hétvégén, de a pályára lépő nagyobb csapatok mellett a legkisebb lányok is felkészülési mérkőzést játszottak már.

Utánpótlás-híradó

U19

ETO FC – MTK 0-1 (0-0)

Győr, ETO Park. V.: Rózsa.

ETO FC: Kantó – Csáki, Németh O. (Bognár), Mitring, Major, Vingler (Rubos), Lasz, Bakos, Deákovits (Mázsás), Kovács Z. (Óvári), Urblík (Horváth M.). Edző: Antonio Munoz.

Antonio Munoz: - A csapat nagyszerűen kezdte a mérkőzést, helyzeteket dolgozott ki, kapufát ért el, egyedül a góllövés nem sikerült. Az ellenfél harminc perc után jutott el a kapunkig, de Kantó szépen háritott. A második félidőben kaptunk egy balszerencsés gólt, utána megtett mindent a csapat az egyenlítésért, de nem sikerült gólt elérni. Ekkor már a fellazult védekezés miatt az MTK-nak is voltak helyzetei, de maradt az eredmény.

U17

ETO FC – Vasas Kubala Akadémia 1-1 (0-0)

Győr, ETO Park. V.: Kupi.

ETO FC: Sebők – Kelemen (Bíró), Umathum, Kulcsár, Kráz, Fekete M. (Varga O.), Balogh Á., Bánáti (Bánki), Balajthy (Ivanicja), Bajtel (Huszár), Moharos. Edző: Laczkó János.

Gsz.: Ivanicja.

Laczkó János: - Lendületesen kezdtük a mérkőzést a jó erőkből álló Vasas ellen. Az első félidőben, egy-két eladott labdától eltekintve, igyekeztünk játszani a játékunkat. Több beadást, több lövést kellet volna, hogy csináljunk. Védekezésünk fegyelmezett volt, de a szélről bemozgó játékosokat lassan vettük fel, és a szélekre gyorsabban kellett volna, hogy kiérjünk. A második félidőben a kapott gól után- amit helyezkedési hibákból kaptunk - igyekeztünk szépíteni, és egy szép akció végén sikerült gólt szereznünk.

 

U13 (edzőmérkőzés-03.09.)

FC DAC - ETO FC  1-3

Dunaszerdahely, MOL akadémia.

ETO FC: Lengyel - Kiss B., Mitring, Csernyi, Pécskai, Lakakisz, Vitális, Ölbei, Horváth V., Tóth-Ludvai, Takács. Cserék: Vasi, Adi, Mádi, Steszli, Béres. Edző: Lakatos Attila.

Gsz.: Horváth V., Pécskai, Béres.

Lakatos Attila: - Végig jó intenzitású mérkőzést játszottunk, az ellenfél gyors játékosait a kezdeti nehézségek után jól semlegesítettük, a második és harmadik harmadban kifejezetten jól, kombinatívan és türelmesen játszottunk.

 

U13 (edzőmérkőzés-03.12.)

ETO FC - SC Sopron 7-0

Győr, ETO Park.

ETO FC: Lengyel - Horváth V., Vasi, Csernyi, Pécskai, Czuppon, Lakakisz, Ölbei, Tóth-Ludvai. Cserék: Almási, Adi, Béres, Vitális, Kiss, Mitring.

Gsz.: Tóth-Ludvai (3), Czuppon, Ölbei, Adi, Lakakisz.

Lakatos Attila: - A szerdai mérkőzéshez képest kissé laposan, kevésbé élesen, de végig nagy fölényben játszottunk a szimpatikusan küzdő Sopron ellen.

 

U12 (edzőmérkőzés-03.09.)

FC DAC - ETO FC 1-11

Dunaszerdahely, MOL Akadémia.

ETO FC: Orbán - Vass, Bognár, Pálla, Schreiber, Kocsis, Jakabovits, Mészáros, Hardon. Cserék: Schmuck, Lunk-Hlagyvik, Major, Hujber, Limpók, Szalay. Edző: Mondovics Dávid.

Gsz.: Hardon (3), Jakabovits (3), Hujber, Pálla, Kocsis, Szalay, Mészáros.

Mondovics Dávid: - Hasznos mérkőzést játszottunk, ahol a mi akaratunk érvényesült. Labdabirtoklásban előre léptünk. Védekezésünk jól működött, és a támadó zónában is sok jó döntést hoztunk. Az utolsó harmadban lüktető volt a játék, mindkét csapat nagy iramot diktált. Örülök, hogy a játékban viszontlátom az edzésen gyakoroltakat!

 

U12 (edzőmérkőzés-03.12.)

ETO FC - SC Sopron 12-1

Győr, ETO Park.

ETO FC: Burján - Vass, Bognár, Pálla, Schreiber, Kocsis, Jakabovits, Mészáros, Hujber. Cserék: Schmuck, Lunk-Hlagyvik, Major, Szalay, Varga B., Omisch-Soós, Urbán K. Edző: Mondovics Dávid.

Gsz.: Vass (2), Urbán (2), Pálla, Jakabovits, Omisch-Soós, Bognár, Lunk-Hlagyvik, Mészáros, Major, Varga B.

Mondovics Dávid: - Nagyon jó felfogásban játszottunk végig, szép helyzeteket alakítottunk ki, és több gólt is szereztünk pontrúgásból.

 

U9 – Ostrava - torna

ETO FC: Adi Abigél, Vadász Anna, Sárkány Kristóf, Kovács Konrád, Kertész Krisztián, Szekeres Bence, Helyes György. Edző: Sinkó Tamás.

Sinkó Tamás: - Csapatunk Csehországban lépett pályára egy remek szervezésű nemzetközi tornán. A résztvevők közt szerepelt többek között a Nackha Stockholm, Rapid Wien, MSK Zilina, Sparta Praga is. A tornát fesztivál hangulat, parádés megoldások és szép gólok jellemezték. Le a kalappal a csapat előtt, ugyanis a nyomát sem mutatták fáradságnak a mérkőzéseken a hosszú utazás ellenére. A szervezők választása alapján csapatunkból kiváló játékáért Adi Abigél kapott külön díjat! Úgy gondolom, hogy sok szép élménnyel és tapasztalattal gazdagodott játékos és edző egyaránt a mai napon. Büszke vagyok a csapatomra!

 

Leány U19

ETO FC Győr - St. Mihály 10-1 (6-0)

ETO FC: Óvári - Szabó F. (Dombi),Virág, Kránicz (Kuntzl), Szatmári, Süveges (Altrichter), Smuk (Rozs), Szabóvá, Hideghéty, Sali (Győri), Tóth S. Edző: Süle János.

Gsz.: Hideghéty (3), Tóth S. (2), Virág (2), Győri ,Kránicz ,Szabóvá.           

Süle János: - Könnyű győzelmet arattunk a Szeged ellen, de a játék képe, és a helyzetkihasználás hagyott kívánnivalót maga után. Lassan játszottunk, kevés volt a minőségi futás, és a lehetőségeinknek nagyjából csak a felét értékesítettük. Végig támadtuk az egész mérkőzést, de nem a saját iramunkban fociztunk, és mivel az ellenfél sem késztetett minket nagyobb erőbedobásra, kényelmessé vált a játékunk.

Leány U11

MOL Fehérvár FC – ETO FC Győr edzőmérkőzés

ETO FC: Tóth Johanna, Németh Lana, Herczku Lili, Szücs Panni, Tóth Bíborka, Lenti Roxána, Vadász Anna, Hunyadi Csenge, Pántya Liza, Lakatos Panni, Horváth Zora, Adi Abigél. Edző Keglovich Ferenc.


Leány U7-U9

MOL Fehérvár FC – ETO FC Győr edzőmérkőzés

ETO FC: Markó Martina, Vajda Kamilla, Matek Flóra, Tóth Izabella, Horváth Cs. Liza, Tomanicska Dorina, Pintér Alíz, Szlavonics Dorina, Somogyi Alexa, Döme Dóra, Régi Maja. Edző: Vadász Viktor.

Keglovich Ferenc: - Hétvégén három korosztályban játszottunk edzőmérkőzést Fehérváron, hét-, kilenc-, és tizenegyévesek léptek pályára. A legkisebbek három a három ellen játszottak, akik több szép gólt is szereztek a meccsen. A kilenc esztendősek négy plusz egyben mérkőztek meg, ők húsz gól körül rúgtak, a legnagyobbak pedig félpályán keresztbe, hat plusz egyben, akik huszonhat gólt szereztek.

Vadász Viktor: - Mindhárom korosztályunk remekül teljesített. A mérkőzések remek hangulatba teltek a gyerekeket elkísérő szülők jóvoltából. Nagyon hasznosnak ítélem mindhárom korosztályunk teljesítményét. Nagyon jól megmutatta, mik az erősségeink, és hogy miben kell még fejlődni.

További híreink

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

Zajlik a felkészülés utánpótlás-csapatainknál is, aminek keretében edzőmérkőzéseken szerepelnek fiatal játékosaink.

Utánpótlás-híradó
Utánpótlás-híradó

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink