Vidnyánszkyék: „A futball is előadó művészet”-Kisalföld lapszemle

Az éppen a nőnapon születésnapos színi direktor gyakori vendég a srácok mérkőzésein, apai jutalomként az érdi családi fészek egy hetes hiányáért. A pénteki fővárosi premieren Józsa Péter Pál Ágon című, sokkoló hatású, apokaliptikus darabját rendezte komoly csapatmunkával, de két nap múlva a győri lelátó sarkából figyelte a fiúk BVSC elleni NB III-as mérkőzését. „Hat gyerekem közül a két legkisebb, a lányok még pályaválasztás előtt állnak – mondta már a büfében, kávéját kevergetve. – A két nagyfiam közül Zoltán kutató matematikus Los Angeles világhírű egyetemén, Attila színész és rendező a fővárosi Vígszínházban. Segítettem őket életük küzdelmeiben, de az sem véletlen, hogy a két középső a futballpályát választotta. Nagyapám testvére, Szabó „Pici” Imre Szombathelyről a második világháború után a válogatottba is bekerült. Nagybátyám, Szabó Sándor játszott Baróti Lajos Vasasában és a Haladásban, unokabátyám, Fazekas Árpád pedig a Bayern München megbecsült kapusa volt. Magam is kapusként kezdtem annak idején Beregszászon, de aztán az élet más pályát jelölt ki számomra. Ezért is állítom, hogy valahol a futball is előadó művészet.”

A pontosan 40 évvel édesapja után, 2004-ben született Ádám és a két évvel fiatalabb Mátyás együtt kezdtek ismerkedni a játék alapelemeivel a debreceni Olasz Focisuliban, később Budapest Újbuda városrészében is együtt vettek részt a foglalkozásokon, és csak azért nem fogadták el a Fradi invitálását, mert oda már külön kellett volna járniuk – noha addig Matyi mindig szerepet kapott két évvel idősebbek között is. Aztán kiderül, hogy Győrt korábbi edzőjük, Kenyó Zoltán javasolta, és az ismert győri játékos menedzser, Vörösbaranyi József is régóta figyelte őket. „Egy ideig párhuzamosan játszottam Debrecenben jégkorongot és labdarúgást – véli elérkezettnek az időt saját történetébe kezdeni Ádám. – Aztán a foci mellet döntött a nagyobb játéktér és hogy nincs folyamatos sorcsere. Hozzáteszem, nagyon szeretem a pályán a társaimat belső védőként irányítani, és erre egyértelműen nagyobb a lehetőség a zöld gyepen, mint a jégen. A futballban erősségem az egy-egy elleni játék, és tisztában vagyok vele, hogy robbanékonyságban, fordulékonyságban fejlődnöm kell, de ehhez a pluszmunkát is szívesen vállalom. Bár Szegeden is örömmel láttak volna bennünket, Győr megkeresése után nem volt kérdés a döntésünk. Az idén érettségizek az érdi Vörösmarty Mihály gimnáziumban, majd szeretném folytatni a tanulmányaimat, mert a futball utáni időkre is gondolni kell.”

Nem is akárhogyan képzeli a jövőjét Vidnyánszky Ádám: a Közszolgálati Egyetem államtudományi szakára, annak tíz félévet tartalmazó osztatlan mesterképzésére készül. Öccse, a 16 éves Mátyás még nem tart itt, de tízedikes gimnazistaként bőven van ideje választani. „Családias légkörbe kerültünk Győrbe, könnyű volt a beilleszkedés, hamar sok barátot szereztünk – mondja nem titkolt örömmel a hangjában. – Ádámmal együtt az NB II-es csapattal készülünk, az NB III-as együttesben játszunk, ezen kívül, ha kell, a tizenkilenc, a tizenhét és a tizenhat évesek között is pályára lépek, ha szükség van rám, és meg kell mondanom, minden edzőmmel kiváló a kapcsolatom. Én eleve focival és mindjárt csatárként kezdtem a játékot, kedvenc posztom a ma tízesnek nevezett, azaz szeretek az ék mögötti területen kötetlenül elmozogni, cselezni, osztogatni, indítani. Dicsérik a bal lábam rúgótechnikáját, a másikkal a labdakezelésen még van mit javítani, és nálam is a gyorsaság fejlesztésére kell hangsúlyt fektetni.”

A két tehetséges labdarúgó egyaránt válogatott kerettag, az U18-as, illetve az U16-os évjárattal. Matyi éppen a napokban játszott a csapattal két mérkőzést Belgiumban, ahol a 2-0-s vereség után 2-1-re már győzni tudtak. Családi vonásaik, pályafutásuk hasonlatossága is magyarázza azonos vágyaikat, amelyet szinte egyszerre mondanak ki: „Célunk a felnőtt válogatottság, tudjuk, távoli cél, de nem elérhetetlen. De szeretnénk az ETO hasznára is lenni, és úgy gondoljuk, hogy ez már közelebbi, hamarabb megvalósítható terv.”