Száz éves lenne a legenda-Kisalföld lapszemle

Agyagos talajú játéktér, fatribün, rajta a felirat: Dohányozni tilos! – amit alig lehetett elolvasni a gomolygó cigarettafüsttől... Így nézett ki a budapesti Testvériség pálya 1942. márciu­sában, ahol a Pénzügyi TSC NB II-es mérkőzésen fogadta az ETO-t. A tavaszi első fordulóban ott sorakozott a vendégek zöld-fehér mezében a télen Hajmáskérről igazolt Gőcze Sándor is. Első meccse után azt írta a szaklap: rövidesen nagyon hasznos tagja lesz az ötös fogatnak – néhány fordulóval később pedig már a győri csapat legjobbjaként emlegették. A „Pipiske” néven becézett rokonszenves játékost hamar a kegyeibe fogadta a közönség.A második világháborút követően bemutatkozott az NB I-ben, az egyik legveszélyesebb győri csatárként kitűnően kezelte a labdát, jól cselezett és szemfüles volt. Szélvészgyors elfutásaival, góljaival, gólpasszaival kivette a részét a győzelmekből.

A klubcsapatában Kovács „Lutyi” sérülése után került a balszélre – amit kezdetben nagyon nem kedvelt, mert úgy érezte, hogy csak akkor tud jól teljesíteni, ha megfelelően kiszolgálják – pedig végül részben ennek a húzásnak köszönhette, hogy behívót kapott a nagyválogatottba.

A Magyarország–Svájc mérkőzést 1948. április 21-én, szerdán rendezték. Hétfőn még úgy volt, hogy Szilágyi I lesz a balszélső, ám kiderült, hogy sérült, Sebes Gusztáv országos szakfelügyelő ezért táviratban értesítette Gőczét, hogy azonnal induljon Budapestre, mert bekerült a csapatba. A Népsportban április 23-án megjelent interjúban a futballista így emlékezett az esetre:
— Lang Jánosnál, a győri csapat szakosztályvezetőjénél lakom. Este kilenc órakor már mélyen aludtam, amikor János bácsi felrázott. Egy sürgönyt lobogtatott előttem, amelyet Pestről kapott, és amelyben megsürgönyözték, hogy játszani fogok a svájciak ellen. Kérem, én aránylag nyugodt, önfegyelmezett ember vagyok, de ez a hír megdobogtatta a szívemet.
Az Üllői úti mérkőzésen az első percekben látszott rajta az elfogódottság, de később már nyugodtan futballozott, sőt: „A 42. percben Egresi vezet támadást. Beadása nyomán kavarodás tá­mad a svájci kapu előtt, Puskás lövése Belliről visszapattan, a szemfüles Gőcze ott terem és közelről a hálóba kotorja a labdát. Kiegyenlítettünk. 3:3.”

„Gőcze többet nyújtott, mint amennyit vártunk tőle. Hamar leküzdötte lámpa­lázát, és néhányszor Puskással pompásan összejátszott. Jól vezette a labdát, beadásai is rendszerint használhatók voltak. Ha több labdát kapott volna, még többet nyújtott volna” – írta bírálatában a Népsport.

Szülővárosától, Tapolcától az Üllői útig hosszú volt az út. Vonatvezető édesapja mindenáron „oskoláztatní” akarta őt, a kispénzű vasutas inkább a családjától vonta el azt a pénzt, ame­lyet minden hónap elsején feladott a fiának postán. Éppen annyit, amennyiből csak nagyon szerényen jöhetett ki a nagykanizsai gimnázium növendékeként.

— Csak titokban rúghattam a labdát, amelytől szüleim azzal az indokolással tiltottak el, hogy szegény gyereknek vigyáznia kell a testi épségére, mert iskolára még csak telik, de orvosságra már nem – emlékezett a kezdetekre. – A grundokon nőttem fel, mint a csalán. Edzőm se volt, csak sokkal később lett. Érettségiztem, utána Pécsett jártam két évig jogot hallgatni, de abba kellett hagynom, mert nem bírtam pénzzel. Bekerültem a győri vagongyárba, ott dolgozom most is a híd osztályon.

Két héttel később a Práterben Ausztria ellen újra pályára léphetett a válogatottban, amely 3–2-es vereséget szenvedett a sógoroktól.

Az idő múlásával Gőcze visszakerült balösszekötőbe, majd hátra vitték a fedezetsorba. A pályafutása vége felé inkább már ott kapott több szerepet. Egyik emlékezetes alakítását egy 1949 tavaszán játszott Salgótarjáni BTC elleni mérkőzésen nyújtotta, amit az ETO 5–3-ra nyert meg. Ugyancsak említésre méltó a világklasszisokkal teletűzdelt Bp. Honvéd 2–1-es legyőzése 1950 októberében. A Népsport értékelése szerint a Honvéd vereségében nagy része volt a két győri fedezet, Fehérvári és Gőcze jó játékának. Nagyszerűen semlegesítették a honvédek két nagy tudású összekötőjét, Kocsist és Puskást.
Az utolsó bajnoki évében, 1952-ben Gőcze Sándor mindössze öt mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, aztán szögre akasztotta a futball­csukát. Edzőként később dolgozott Kapuváron, Mosonmagyaróváron és a MÁV DAC-nál is, aztán a vagongyári munkája miatt felhagyott az edzősködéssel. A Rába-gyárban felelős beosztásokat töltött be.
Az ETO-stadionban szektor őrzi a kétszeres magyar válogatott legenda emlékét.

Névjegy

Név: Gőcze Sándor
Született: 1921. november 29., Tapolca
Elhunyt: 1995. február 27., Győr
Klubjai: Hajmáskéri Sport Egyesület, Győri ETO
Mérkőzés/gól az ETO-ban: 259/95