Hétvégén indulnak az utánpótlás-bajnokságok!
Hétvégén kezdetét veszi a pontvadászat minden utánpótlás-csapatunk számára. Ez alkalomból első körben az akadémiai korosztályos-csapatok kereteit ismertetjük, új igazolások esetén a név mögött zárójelben az előző klubja található.
Optimistán várja a bajnokság kezdetét Tuboly Frigyes, a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia igazgatója.
- Hétvégén megkezdődnek utánpótlás-csapataink számára a bajnokságok. Nagyon várják edzők, játékosok, szülők a szezon kezdetét, nagyon pozitívan állunk az idénykezdethez. Örömteli, hogy ötvenkét játékos – fiúk, lányok vegyesen – érkeztek a klubhoz, ami azt mutatja, hogy vonzó az ETO futball csapata és a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia. Az utánpótlás-bajnokságokban való szerepléseknek két fő célja van. Szeretnénk a játékosok fejlődését csapat szinten megvalósítani, és szeretnénk a legmagasabb szinten versenyeztetni labdarúgóinkat. Már mindjárt az elején rangadókkal indul a pontvadászat, mivel tizenkettes kiemelt csoportokba kerültek korosztályos csapataink. Bizakodóan várjuk a megmérettetéseket, jó játékot és sok sikert kívánok csapatainknak!
U19
Kapusok:
Kantó Zsombor
Kiss Ákos
Mezőnyjátékosok:
Bakos Zsombor (MTK)
Bartossik Bolivár
Bognár Bence
Csáki Armand
Deákovits Richárd
Erdei Milán
Horváth Máté
Ignácz Milán
Klausz Milán (Budapest Honvéd)
Kovács Zoltán
Lacza Alex
Lasz Szabolcs
Major Szabolcs
Mázsás Gábor
Mitring Zsombor
Németh Olivér
Óvári Balázs
Rubos Barnabás
Tóth Rajmund
Tuboly Máté
Tullner Péter Gábor
Urblík Norbert
Vidnyánszky Ádám (THSE-Szabadkikötő)
Vidnyánszky Mátyás (THSE-Szabadkikötő)
Edző: Antonio Munoz
U17:
Kapusok:
Sebők Martin Zsolt
Csáktornyai Márton
Mezőnyjátékosok:
Bajtel Botond
Balajthy Ádám
Balogh Ákos
Bánáti Kevin
Bíró Barnabás
Fekete Márton Kevin
Horváth Benedek László
Huszár Marcell
Ivanicja Maxim
Kelemen Máté
Koblinger Bence
Kráz Tamás
Kulcsár Martin
Moharos Leó Péter
Morvai Dániel
Sós László
Török Dániel
Vingler László
Varga Olivér
Edző: Laczkó János
U16
Kapusok:
Huszár Máté Pál
Maszlavér Edmond
Mezőnyjátékosok:
Babulják Márk (UTE)
Bakó Sámuel
Gönye Áron
Hancz Dominik
Herczeg Marcell
Horváth Botond (MTK)
Komenda Levente (UTE)
Majoros Zoltán
Mészáros Bence
Mikolay Timóteus (Soroksár)
Német Gergő (Békéscsaba Előre SE)
Póczik Bence
Rátonyi Máté
Selyem Bálint
Szép Márton
Tollár Imre
Umathum Ádám
Vukk Zsombor
Edző: Bognár Zsolt
U15
Kapusok:
Kocsis Botond
Papp Zsombor
Mezőnyjátékosok:
Árpási Kristóf
Barna Dániel
Csiszár Máté (Szeged Csanád-Grosics Akadémia)
Csorba Trisztán
Garai Zétény
Gueth Patrik
Koncz Dávid
Kovács Tamás (Budai FC SE)
Molnár Barnabás (Gyirmót FC)
Pálfalvi Roland (PMFC)
Pénzes Ádám
Szép Márton
Szerémi Roland
Szijjártó Ábel (Illés Akadémia)
Szijjártó Áron (Illés Akadémia)
Turcsik Bálint (Szeged Csanád-Grosics Akadémia)
Varga Márton Milán
Varga Máté
Zója-Katona Márk István
Edző: Máté Győző
Leány U19
Kapus:
Óvári Tímea
Mezőnyjátékosok:
Szatmári Dorina
Süveges Hanna
Szabó Fanni
Tóth Sára
Altrichter Brenda
Győri Kíra
Kapuváry Diána
Virág Anna
Máthé Eszter
Gelesits Luca
Sofia Szabová
Rozs Fanni
Nagy Kitti
Lőrinczi Lilla
Smuk Kíra (Mosonmagyaróvár)
Hideghéty Rebeka (Mosonmagyaróvár)
Edző: Süle János
Leány U17
Kapus:
Kovács Lea
Mezőnyjátékosok:
Sümeghy Vivien
Kuntzl Norina
Patyi Petra
Horváth Júlia
Kaposi Dorina
Konrád Kincső
Farkas Leila
Hécz Zsuzsanna
Halmai Iringó
Kovalter Ramóna
Sulyok Dorina (Budapest, Airnergy)
Szabó Fruzsina (Pápa)
Petrovics Petra (Hatvan)
Varga Villő (ZTE)
Gyürü-Gherig Saskia (Óvár)
Dombi Rebeka (Csorna)
Edző: Rácz Zsófia
Leány U15
Kapusok:
Csóti Krisztina
Hideg Mirella
Mezőnyjátékosok:
Szilvás Petra
Büki Luca
Szabó Petra
Domján Csenge
Stróbli Kitti
Kristofori Anna
Kéri Eliza
Krasznai Zora
Stankovits Vivien sérült
Böröczky Lara
Mohácsi Rebeka
Tóth Szabina
Hordós Natália
Ézsely Lilien (Csorna)
Edző: Újvári Krisztina