Végig hű maradt az ETO-hoz - Kisalföld lapszemle

Pályafutása egy újsághirdetéssel kezdődött. „Nagyszentjánosi gyerek vagyok, tizenkét éves voltam, mikor láttunk egy hirdetést a Kisalföldben, hogy fiatal játékosokat toboroznak. Páran bejöttünk, kiválasztottak, nekem is tetszett a dolog, így végül ott ragadtam. Korábban édesapámmal jártunk meccsekre, már akkor magával ragadott az egész hangulata, így nem volt nehéz megkedvelni a focit, az ETO-t” – kezdte Somogyi József, aki 1966 tavaszán mutatkozott be a győri csapatban. „Idegenben, az MTK ellen játszottam először a nagyok között, bár kikaptunk 2–1-re, nem ment rosszul a játék. Ahogyan a folytatásban sem, a következő meccs itthon a Fradi ellen volt a régi ETO-pályán. Délelőtt játszottunk, a tévé is közvetítette a mérkőzést, melyet 2–0-ra megnyertünk. Szerencsére jó teljesítményt nyújtottam, egy csapásra sokan megismertek” – folytatta a születésnapos, akit kétszer is hívtak a fővárosba, ám végül nem hagyta el nevelőklubját. „A Vasas és a Honvéd is szívesen leigazolt volna, de nem volt elég bátorságom váltani. Utólag kicsit sajnálom, lehet, érdemes lett volna kipróbálnom magam máshol is, de nagyon jól éreztem magam Győrben, a klubban, ízig-vérig ETO-snak is tartom magam, és soha nem is szerettem kimozdulni ebből a közegből” – mesélte Somogyi József, aki a válogatottban is szerepelhetett. Először 1970-ben, Belgrádban a jugoszlávok elleni, 2–2-re végződött találkozón húzhatta magára a címeres mezt. Ezt követte 1973-ban az NDK elleni barátságos találkozó a Népstadionban – 1–0-ra kaptak ki a mieink –, míg az utolsó fellépés 1974 májusában Székesfehérváron volt, ott is Jugoszlávia volt az ellenfél, és 3–2-re győztek Illovszky Rudolf tanítványai. „Az utolsó azért is emlékezetes, mert Albert Flóri búcsújátéka volt. Természetesen nagy álmom volt, hogy válogatott legyek, így örülök, hogy ez összejött, rá- adásul mindhárom alkalommal a jók között szerepelt a nevem az újságokban. Mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt elképzeltem, de ebben én is hibás vagyok, hiszen volt, hogy lemondtam a szereplést, előfordult, hogy megsértődtem. Ezt később megbántam, most már tudom, hogy ha valakit meghívnak a nemzeti csapatba, az megtiszteltetés, ott nincs helye a sértődésnek, a lemondásnak” – folytatta a volt labdarúgó, aki 33 éves koráig játszott az ETO-ban. Később még Ausztriában vezetett le. „A győri búcsú nem volt annyira fájdalmas, mert akkor éppen nem voltunk a csúcson, a kiesés ellen is küzdöttünk, majd a középmezőnyben szerepeltünk” – mondta, hozzátéve, nagyon büszke fiára, Józsefre, aki később szintén meghatározó játékosa volt az ETO-nak, eljutott a válogatottságig, és megállta a helyét Dél-Koreában is, ahol négy évet lehúzott. „A fiam is szép pályafutást tudhat magáénak, és érdekes, ő sem az edzőségre tette fel az életét. Én nagyjából öt évig edzősködtem az utánpótlásban, olyan játékosok játszottak ott, mint a fiam, továbbá a szintén élvonalig, válogatottságig jutott Mónos, Rugovics, Süle vagy Udvardi” – sorolta Somogyi József, aki követi a magyar focit, de inkább csak az újságokból és a tévéből. „Meccsekre nem nagyon járok, sokat vagyunk hétvégéken a Balatonon, így nem is jutok ki a stadionba. A tévében követem a magyar foci eseményeit. Ez alapján is mondom, hogy az ETO-nak nem lesz egyszerű dolga visszajutni az élvonalba, de nagyon szorítok nekik” – mondta végezetül Somogyi József, akiről korábban neveztek el szektort az ETO-stadionban.

Kisalföld, 2021.08.25.