Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Hajtós, motivált csapatot ígér Klausz - Kisalföld lapszemle

Klausz László vezetőedző számára első a csapategység: szeretné, ha játékosai második családjukként tekintenének társaikra.

Hajtós, motivált csapatot ígér Klausz - Kisalföld lapszemle

FOTÓ: Csapó Balázs/Kisalföld

labdarúgás
Németh Richárd

Első előkészületi mérkőzésére készül szombaton a WKW ETO FC Győr, amely immár harmadik hete dolgozik az új vezetőedző, Klausz László irányításával. A szakember elmondása szerint mikor megkeresték a klubtól, nem gondolkodott rajta, hogy visszatérjen-e korábbi sikerei színhelyére.
„Hannich Péter keresett meg és nem is volt számomra kérdéses, hogy elvállaljam a feladatot. Érzelmileg érintett meg a felkérés, hiszen annak idején innen lettem válogatott fiatal játékosként” – kezdte az 50 éves szakvezető, aki arról is beszélt, milyen elvek mentén építené fel a Rába-parti együttest.

„Számomra az a legfontosabb, hogy olyan egységes csapatot tudjak kialakítani, ami a játékosok második családja, ahol egymásért küzdenek. Mindegyikünk abban bízik, hogy minél előbbre végzünk a tabellán és ez benne is van a fiúkban. Egyértelműen a verebesi filozófia mentén szeretném felépíteni a csapatot. Természetesen Verebes József egy volt, így senki ne várja, hogy ugyanazt  mutatjuk a pályán, de szeretném, ha az általa képviselt elemek benne lennének a játékunkban a stabil és egységes védekezés mellett. A szurkolók leginkább olyan csapatra számíthatnak, amely ha kimegy a pályára, mindent meg fog tenni azért, hogy sikeres legyen. Biztos lesznek gyengébb és jobb mérkőzéseink is, de azt, hogy nem hajtunk, nem szeretném meglátni” – mesélte az elképzeléseiről.
A vezetőedző és stábja három héttel ezelőtt kezdte meg a munkát a gárdával.

„A felkészülés kezdetén az orvosi stábbal és Gyagya Attila erőnléti edzővel futópadon felmértük a játékosok aerob küszöbét, ez alapján állítottuk össze, kinek hogyan kell futnia, hogy ezt a kapacitásukat tudjuk fejleszteni. Emellett a játékelemeket, a sprintképességet és a nagyobb intenzitású futásokat egyszerre fejlesztjük az edzéseken” – mondta, s a kezdeti benyomásairól is beszélt.

„Az első edzések alkalmával csak kilenc-tíz játékossal dolgoztam, mert akik osztályozót játszottak, később jöttek vissza, de számomra is pozitív meglepetés volt, a játékosok amilyen profi hozzáállással belevetették magukat a munkába. Három-négy napja dolgozom azokkal, akik most tértek vissza és fontos, hogy őket is megismerjem mentálisan, de úgy látom, nem lesz baj.”
Klausz László a hétvégi felkészülési meccs kapcsán is a motiváltságot emelte ki.

„A munka eddig arra épült, hogy minden játékos megfelelő állapotba kerüljön és segíteni tudjon minket. Három-négy nap után nem várhatok sokat taktikailag a fiúktól, ezért azt szeretném, ha olyan csapat menne ki a pályára, amelyiken látom, hogy győzni akar. A hibákat pedig majd próbáljuk javítani, mire kezdődik a bajnokság.”

A győri csapat öt mérkőzést játszik a felkészülés során – az elsőt szombaton 16 órától hazai pályán a szlovák Dukla Banská Bystrica ellen –, majd a bajnokságban augusztus 1-jén a Tiszakécske ellen rajtol.

Az együttesnél tegnap újabb bejelentést tettek: Berki István egy plusz egy évvel meghosszabbította szerződését, míg szintén egy plusz egy évre írt alá a csapat régi-új játékosa, Pálfi Donát. Az ETO Popovits Pál személyében megtalálta új másodedzőjét is.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink