Doktori címmel a védelem tengelyében
Kettő plusz egy éves szerződést kötött klubunk Fodor Ferenccel, aki Nyíregyházáról érkezik az ETO-hoz. A harminc éves, pécsi születésű belső védő győzni jött Győrbe.
Új játékossal erősítette védelmét a WKW ETO FC Győr dr. Fodor Ferenc személyében, aki profi labdarúgó pályafutása mellett, 2018-ban jogi doktori címet is szerzett. Fodor szülővárosában a Pécsi MFC-nél kezdte a felnőtt focit, játszott NB I-ben és NB II-ben is, megfordult még az angol Oldham Athleticnél, illetve a Kozármisleny, a Puskás Akadémia és a Kisvárda csapataiban, a legutóbbi négy szezonban pedig a Nyíregyháza Spartacus színeiben lépett pályára.
- Győzni jöttem Győrbe, az első számú célom, hogy egy sikeres csapat tagja legyek, és az ETO visszakerüljön a méltó helyére - mondta bemutatkozásakor Fodor Ferenc. - A győri vezetőség mindent megtett annak érdekében, hogy le tudjanak igazolni, nekem pedig ez nagyon fontos volt a döntés meghozatalakor. A klub hagyományai is imponálóak, itt minden körülmény adott ahhoz, hogy jó eredményt lehessen elérni, illetve az sem utolsó szempont, hogy a győri szurkolók szeretik a futballt, van érdeklődés a jó mérkőzések iránt.