Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

NB III-as osztályozó: Győrött az első felvonás

Vasárnap 16 órától hazai pályán játssza az osztályozó első mérkőzését a megyei első osztályú bajnokság aranyérmese, az ETO Akadémia. Fiataljaink, a többségében külföldi játékosokkal érkező Hidasnémeti csapatát fogadják, abban a reményben, hogy magabiztos előnnyel utazhatnak jövő héten a borsodi visszavágóra. Együttesünk nagyon bízik abban, hogy az ETO-szurkolók nagy számban kilátogatnak majd a találkozóra, hiszen buzdításuk sokat jelenthet a döntő csatában.

NB III-as osztályozó: Győrött az első felvonás

 Gőzerővel készül az NB III-as osztályozóra az ETO Akadémia. (Érdekesség, hogy a kiírás szerint, ezúttal csak a 2000. január 1. után született játékosok léphetnek pályára együttesünkben, kiegészülve négy, úgynevezett túlkoros labdarúgóval.) Király József edző csapata, természetesen ahogy a bajnokságot, ezt a mérkőzést sem veszi félvállról, és azzal a céllal lép pályára vasárnap, hogy a visszavágóra előnnyel utazhasson, és jövőre már az NB III-ban kezdhesse meg a szereplést. A szakmai stáb rendelkezésére álló információkat áttanulmányozták, és felkészítették a csapatot a párharcra.

- Természetesen az összes lehetséges információt begyűjtöttünk a hétvégi ellenfelünkről – mondta Király József. - Tisztában vagyunk vele, hogy több rutinos, magasabb osztályt megjárt labdarúgó is szerepel a keretükben, emellett abban is biztosak vagyunk, hogy hasonló céllal lépnek pályára, mint mi, hiszen, ha idáig eljutottak, ők is szeretnék kiharcolni a magasabb osztályba jutást. Ettől függetlenül nekünk csak a saját játékunkkal kell foglalkoznunk, és ráerőltetni akaratunkat az ellenfélre. Semmiképpen sem szabad, hogy játékosaink görcsösség váljanak a tét miatt, ha úgy játszik a csapat, ahogy valójában tud, úgy gondolom, biztosan megnyerhetjük a párharc első mérkőzését.  

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink