Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

A Verebes-örökség jegyében: Klausz László az ETO új vezetőedzője

Dobos Barna távozott a WKW ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapatának kispadjáról, a klub felbontotta szerződését. Az új vezetőedző Klausz László, aki a mai nappal két éves szerződést kötött az ETO-val.

A Verebes-örökség jegyében: Klausz László az ETO új vezetőedzője

Klausz László neve sok ETO-szimpatizánsnak ismerős lehet, ugyanis a korábbi, huszonhétszeres válogatott labdarúgó 1992 és 1994 között a Rába ETO játékosa volt, ahol 58 mérkőzésen 14 gólig jutott. Az UEFA Pro licenszes edző, aki legutóbb a Budapest Honvéd akadémiáján dolgozott, két évre írt alá a klubhoz, ahol a támadó futballt szeretné előnyben részesíteni.

- Nagyon jó érzésekkel érkeztem Győrbe, ugyanis korábban itt futballoztam – kezdte Klausz László, az ETO FC Győr új vezetőedzője. – A második Verebes-korszakban játszottam itt, ekkor még nem gondoltam volna, hogy egyszer edzőként térek vissza. Nagyon közel áll hozzám az a stílus, amit a Mágussal játszottunk, ezt meg is beszéltem Hannich Péter sportigazgatóval. Tény, hogy Verebes József csak egy volt, nem is lesz több, de azokat a játékelemeket, azt a stílust szeretnénk a csapattal játszani, amit ő alkalmazott. Sokat köszönhetek az ETO-nak, itt váltam olyan játékossá, hogy bekerülhettem a válogatottba. Ezután tíz évet töltöttem külföldön, ami alatt nem azért értem el relatív sikereket, mert annyira jó játékos voltam, hanem a mentalitásomnak köszönhetően sikerült eljutnom odáig. Edzőként is azt vallom, hogy azokat a játékosokat preferálom, akik mentálisan megfelelően állnak hozzá a munkához, a mérkőzésekhez.

Hannich Péter, az ETO egykori legendás labdarúgója, jelenlegi sportigazgatója hozzátette, hogy az elejétől kezdve egy gondolat vezérli, mégpedig, hogy a csapat a közönséget kiszolgálja, és éppen ezért van szükség a támadófutballra.

Nagyon sok név nem is volt a fejemben Klauszon kívül, hiszen végignézve azokat az edzőket, akik jelen pillanatban dolgoznak, és abban a korszakban itt voltak Győrben, összesen két szakember van. Bízom benne, hogy a csapat olyan játékot mutat a jövőben, ami az ETO nevéhez méltó, ezáltal pedig remélem, rövid időn belül visszakerül az ETO oda, ahol a helye van, tehát az NB I-be.

Az NB II-es csapat június 14-én kezdi meg a felkészülést, a pontos programot később tesszük közzé.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink