Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Első új igazolásunk Óvári Zsolt

Megszületett a megállapodás az első nyári igazolásunkkal, Óvári Zsolttal. Az NB I-et is megjárt támadó a PMFC csapatától érkezik, és 2+1 évre kötelezte el magát hozzánk.

Első új igazolásunk Óvári Zsolt

A 24 esztendős Óvári Zsolt a Puskás Akadémián nevelkedett. Később a Diósgyőr színeiben huszonöt alkalommal pályára lépett az élvonalban, melyeken négy gólt szerzett. Legutóbb a PMFC csapatában szerepelt, nyártól pedig már azért küzd, hogy az ETO minél sikeresebben szerepeljen a következő szezonban.

A Puskás Akadémián nevelkedtem, ahol 12 évig szerepeltem – kezdte Óvári Zsolt. – Innen kerültem el Diósgyőrbe, ahol pályára léphettem az első osztályban, majd ezután Balmazújvárosban játszottam kölcsönben. Legutóbb a Pécs játékosa voltam, most pedig izgatottan várom a folytatást az ETO-ban. A körülmények nagyszerűek Győrben, ezért is esett a választásom az ETO-ra, emellett kötődésem is van a városhoz, hiszen a barátnőm győri. Gyors támadónak tartom magam, szeretek a kapu előterében játszani, és minél többet játékban lenni. A fejjátékomon mindenképp szeretnék javítani, amin keményen dolgozok, de természetesen minden téren, mindig fejlődni szeretnék. A közeljövőben az a célom, hogy mindenképp stabil kezdőjátékos legyek, és segítsem a csapatot, hogy jól szerepeljünk a következő bajnokságban.

Szeretettel köszönjük az ETO-nál és sok sikert kívánunk a következő évekre!

 

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink