Hova szól az eltiltás?!
Érdekes szituáció alakult ki klubunk két felnőtt gárdájának szereplése kapcsán. Múlt hétvégén, Zalaegerszegen „melegítette” a terepet árnyékcsapatunk a most vasárnapi élvonalbeli rangadóra. A másodosztály legutóbbi bajnoki mérkőzésen Marko Dinjar visszajátszóként lépett pályára. Miután horvát légiósunkat egy felugrás során úgy lekönyökölték, hogy felrepedt a szája, a földre zuhant, estében még szerette volna elrúgni a labdát, ám véletlenül az ellenfél játékosát találta el. Míg a sérülését okozó zalai labdarúgó büntetése elmaradt, a találkozó 74. percében a játékvezető utánrúgásért kiállította a középpályásunkat.
A szövetség Fegyelmi Bizottság keddi ülésén hozott határozatot, miszerint a játékosunkat „két soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésen való részvételtől tiltja el”.
A kérdés csak az, milyen felnőtt bajnoki találkozóra érvényes a döntés!? A választ Kaló József, az MLSZ Fegyelmi Bizottságának titkára adta meg.
Azoknál a sport szervezeteknél, ahol két felnőtt csapat működik, mindig ott kell letölteni az eltiltást, amelyik csapatban a fegyelmi vétséget elkövették. Ez alól egy kivétel van, ha valakit határozott időre tiltanak el, akkor ezen időszak alatt sehol nem léphet pályára. adott tájékoztatást Kaló József.
A fentiek alapján tehát nincs akadálya, hogy Marko Dinjar, ezen a héten is bajnoki mérkőzésen lépjen pályára Zalaegerszegen.