Városi rangadó ünnepséggel
A megyei első osztályú bajnokság 29. fordulójában, a már bajnok ETO Akadémia a városi rivális DAC Nádorváros 1912 csapatát fogadja szombaton 17 órától az ETO Stadionban. (A mérkőzésről élő online közvetítést biztosítunk.
Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld
Akadémistáink múlt héten, a Nyúl ellen bebiztosították a bajnoki elsőségüket, így a hátralévő két mérkőzésen tét nélkül léphetnek pályára. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy félvállról vennék a következő fordulókat, hiszen már most hétvégén városi rangadón léphetnek pályára, ugyanis a DAC látogat az ETO Stadionba, ami már csak az ellenfél szereplése és helyezése miatt sem lesz sétagalopp. A nádorvárosi alakulat huszonnyolc mérkőzéséből tizenhetet megnyert, ötször játszott döntetlent, és hat alakalommal szenvedett vereséget. A szombati találkozónak, helyezés szempontjából már nekik sincs tétje, ugyanis már mindenképp a harmadik helyen zárják a bajnokságot. Az összecsapás a stadionban kerül megrendezésre, ahová a belépőjegy egységesen 500 forint lesz, ami továbbra is teljes egészében a COVID-ban árván maradt gyermekek számára létrehozott alapítványhoz kerül. Belépés csak a főpénztár felől lehetséges, a jegyeket is itt lehet megváltani, és ide lesz elhelyezve, amibe a bérletesek is tudnak pénzt elhelyezni. A találkozó továbbra is a hatályos kormányrendeletnek megfelelően látogatható, tehát védettségi igazolvány és személyi igazolvány együttes felmutatásával, illetve a védettséget igazoló applikációval. A mérkőzés után közvetlenül éremátadó ünnepségre kerül sor, ezt szeretnék a játékosok egy győztes mérkőzéssel emlékezetessé tenni, Király József edző kellőképp felkészítette és motiválta csapatát.
- Hátravan még két mérkőzésünk a bajnokságból, amire természetesen ugyanúgy készülünk, mint eddig – kezdte Király József. - Hétvégén városi rangadót játszunk, tisztában vagyunk az ellenfél erősségeivel, nem is számítunk könnyű találkozóra, ettől függetlenül most is a győzelem elérése a célunk.