Célba érhet az ETO Akadémia
A megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában, az ETO Akadémia a Pannonhalma csapatát fogadja szombaton 17 órától. (A mérkőzésről élő online közvetítést biztosítunk!)
Akadémistáink az előző körben magabiztos, 6-0-s győzelmet arattak Sopronban. Ezúttal hazai környezetben lépnek pályára a Pannonhalma ellen. Természetesen ezúttal is maximális koncentrációra lesz szükség, hiszen a Pannonhalma minden egyes pontért keményen harcol, mivel a kiesés ellen küzd, és minden bizonnyal szeretné bebiztosítani megyei első osztályú tagságát minél előbb. Emellett az ősszel az utolsó pillanatokban sikerült megtréfálniuk Király József együttesét, akkor a 93. percben egyenlíteni tudtak, így otthon tartottak egy pontot. Szerencsés esetben fiataljaink már a hétvégén bajnoki címet ünnepelhetnek, hiszen amennyiben sikerül hazai pályán legyőzni a Pannonhalmát, és a Csorna nem nyer az Abda ellen, akkor három fordulóval a vége előtt bebiztosítják első helyüket.
- Fegyelmezett és harcos játékra lesz szükség szombaton – kezdte Király József. - Az ősszel Pannonhalmán az utolsó pillanatokban tudott egyenlíteni az ellenfél, tehát tisztában vagyunk vele, hogy nagyon fognak küzdeni. Nem foglalkozunk a többi mérkőzés eredményével, mi csak a saját feladatunkra koncentrálunk, hogy teljesítsük feladatunkat, és elérjük a kitűzött célt!