Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Kihívás előtt

Múlt heti eltiltását követően, a Haladás elleni fordulóban ismét a kezdőcsapatban kapott helyet és végig is játszotta a kilencven percet csapatunk 29 éves védője, Szabó Ottó. A megfigyelő rendszer által mért mindhárom adatot figyelembe véve, csapatunk egyik legjobbjának bizonyult a játékos. Ottót a mai edzést követően kérdeztük.

„Dühítő, hogy hazai pályán, a Haladás elleni ismét csak egy pontot tudtunk szerezni, hiszen végig támadtunk, nem álltunk le. Megvoltak a helyzeteink is, sajnos azonban nem tudtuk őket kihasználni, pedig az akarattal nincs baj…

Zalaegerszegen sem lesz könnyű a feladat, a tabellán viszont lépéselőnyt jelentene egy győzelem. Számomra nagy kihívás jelent a vasárnapi találkozó, örülök neki, és várom a mérkőzést. Bár nem állunk rosszul, de javítani szeretnénk az idegenbeli mérlegünkön is. Ismét nehéz dolga lesz a védelmünknek, már csak azért is, mert csak a győzelemmel lehetünk elégedettek.” – mondta el a védő.

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink