Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Barna négyszer villant

Az elmúlt fordulóban utánpótlás-csapatainkban több remek egyéni teljesítmény is volt, többek között a Kisvárdát legyőző U14-es csapatunk gólgyárosa, Barna Dániel tudhat maga mögött remek hétvégét, aki négyszer talált az ellenfél kapujába.

Barna négyszer villant

A Kisvárda együttesét fogadta U14-es csapatunk múlt szombaton, a bajnokság 24. fordulójában. Tuifel Péter és Herczeg Miklós edzők tanítványai nagyon jó formában vannak, hiszen az utolsó négy mérkőzésüket megnyerték. Ennek ellenére nehezen indult a találkozó, mivel a vendégek tudták megszerezni a vezetést. Ezután sikerült magasabb fokozatra váltani, és még az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert a győri srácok. A folytatásra sem vettek vissza fiataljaink, további két gólt szereztek a második játékrészben, és magabiztosan gyűjtötték be a három pontot. A győzelemben elévülhetetlen érdemei voltak Barna Dánielnek, aki egymaga négy gólt szerzett, és nagyban hozzájárult a fölényes győzelemhez.

-  Jó meccset játszattunk a Kisvárdával – kezdte Barna Dániel. – Fizikálisan nehéz volt a találkozó, mert ők magasabbak voltak nálunk, de szerencsére ez nem okozott gondot a csapatnak. Az ellenfélnek sikerült megszereznie a vezetést, ezután kellett gyorsan változtatnunk. Egy akció előtt úgy gondoltam, hogy megpróbálok kapura törni, ami sikerült is, végül büntető lett belőle, amit értékesíteni tudtam. Majd még az első félidőben meg tudtuk fordítani a meccset, és kétgólos előnnyel mehettünk szünetre. Félidőben az edző azt mondta, hogy ne rohanjunk, játsszuk a saját játékunknak, alakítsunk ki helyzeteket, és meg lesz az eredménye. A negyedik gólunk különösen szépre sikerült, egy begyakorolt támadás végén sikerült újra a kapuba találnom. Nagyon boldog vagyok, hogy négyszer is eredményes tudtam lenni a találkozón, korábban egy mérkőzésen ennyiszer még nem találtam a kapuba. Természetesen figyelem a góllövőlistát is, de a legfontosabb, hogy a csapat jól szerepeljen a bajnokságban.

További híreink

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

Zajlik a felkészülés utánpótlás-csapatainknál is, aminek keretében edzőmérkőzéseken szerepelnek fiatal játékosaink.

Utánpótlás-híradó
Utánpótlás-híradó

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink