Utánpótlás-híradó
A hétvégi utánpótlás-bajnokság fordulóiban minden korosztályos csapatunk pályára lépett, ahol összességében pozitív mérleggel zártak.
U19
ETO FC Győr - FTC 1-0 (1-0)
Győr, ETO Park. V.: Papp Á.
ETO FC: Kantó - Szabados, Lasz, Molnár M., Tamás K. (Kovács Z.) Marius (Erdei), Tuboly (Karvaj), Rébék, Hanzli (Major) Szalka, Varga M. (Farkas B.). Edző: Tóth László.
Gsz.: Varga M.
Tóth László: - Nagyon komoly iramú mérkőzést játszottunk, amelyből mi jöttünk ki győztesen. Örülök, mert míg az első félidőben elsősorban futballal nőtünk a vendégek fölé, a másodikban alázatban. Ha pontosabbak vagyunk, akkor a második félidőben az egyik kontrából eldönthettük volna a mérkőzést, és nem kellett volna izgulni a végéig, de ez így is egy szép győzelem, az ilyen tempójú és keménységű meccseken, melyek meghaladják a másodosztály színvonalát, tudnak fejlődni a játékosok, amiből hosszú távon profitálhatunk. Gratulálok a csapatnak!
U17
Újpest FC - ETO FC Győr 0-4 (0-1)
Budapest, Újpest Labdarúgó Sportcentrum. V.: Debreczeni.
ETO FC: Mátyus – Bognár (Deákovits), Csáki, Óvári, Demkó, Vingler, Horváth M. (Urblík), Németh O. (Rubos), Moharos (Mitring), Lacza, Mázsás (Bartossik). Edző: Laczkó János.
Gsz.: Vingler 2, Urblík, Lacza.
Laczkó János: - A bátor játékot felvállaló Újpest FC-t nyomás alá tudtuk helyezni, és az első félidő elején egy kiállítás révén emberelőnybe kerültünk. Ahogy várható volt, nehéz volt feltörni az ellenfelet, de a félidő végére sikerült. Második játékrészben pontosítottuk és gyorsítottuk a játékot, amelyben több gólt szereztünk. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!
U16
ETO FC Győr - Honvéd MFA 1-2 (1-1)
Győr, ETO Park. V.: Szabó Z.
ETO FC: Sebők - Kelemen, Horváth, Kulcsár, Kráz (Török), Balogh, Bánáti, Bajtel (Zsédely), Bíró (Fekete), Süveges (Balajthy), Huszár. Edző: Bognár Zs.
Gsz.: Bajtel.
Bognár Zsolt: - Fizikálisan nagyon erős ellenféllel játszottunk, és azt kaptuk tőlük, amire számítottunk. Rengeteg párharc jellemezte a mérkőzést, ami után sokszor vesztettünk labdákat, de jelen esetben ez érthető, mert fizikálisan előttünk járnak. Amiben viszont többet vártam, az a bátor játék, amit csak az utolsó húsz percben mutatott a csapat, ami egy ilyen erősségű ellenfél ellen nem elég. Ennek ellenére elégedett vagyok, mert minden játékosom odatette magát és mindent megtett a győzelemért. A Honvédnak gratulálok a győzelemhez!
U15 (04.14.)
MOL Fehérvár FC – ETO FC Győr 2-4 (1-3)
Székesfehérvár, MOL Aréna. V.: Rózsa.
ETO FC: Maszlavér - Csorba D., Umathum, Mészáros, Csorba N., Gönye, Herczeg (Jankovics), Tollár (Selyem), Bakó, Szép, Schmáler (Vukk). Edző: Balogh Zoltán.
Gsz.: Gönye (2), Szép, Herczeg.
Balogh Zoltán: - Minden csapatrészben és egyénileg is nagyszerű teljesítményt nyújtottunk. Pontos labdajáratások, jó ütemű beindulások jellemezték játékunkat. Védekezésünk szervezetten működött. Óriási dicséret a fiúknak, igazi csapatmunka volt!
U15 (04.17.)
ETO FC Győr – Várda Labdarúgó Akadémia 1-2 (0-2)
Győr, ETO Park. V.: Juhász B.
ETO FC: Maszlavér - Selyem, Umathum, Mészáros, Csorba N., Gönye (Jankovics), Herczeg (Majoros), Tollár (Póczik), Bakó (Rátonyi), Szép (Hancz), Schmáler (Vukk). Edző: Balogh Zoltán.
Gsz.: Vukk.
Balogh Zoltán: - Fizikálisan erős, párharcokat erőltető ellenféllel találkoztunk. Az első félidőben enerváltan, pontatlanul játszottunk. A második játékrész végén mindent egy lapra feltéve küzdöttünk, de csak szépítésre futotta.
U14
ETO FC Győr - Várda Labdarúgó Akadémia 5-1 (3-1)
Győr, ETO Park. V.: Dombi.
ETO FC: Papp - Zója (Herczeg), Koncz, Varga Máté, Garai, Pénzes (Tóth P.), Varga Márton, Beődi (Szecsődi B.), Szerémi (Szecsődi M.), Csorba D. (Csorba T.), Barna (Gueth). Edző: Tuifel Péter.
Gsz.: Barna (4), Szerémi.
Tuifel Péter: - Fizikálisan nagyon erős ellenfél ellen játszottak a srácok, és szép gólokat lőve megérdemelten nyerték, ezt a könnyűnek cseppet sem nevezhető mérkőzést.
U13
ETO FC Győr – Csorna SE 5-0 (3-0)
Győr, ETO Park. V.: Fehér V.
ETO FC: Hajczinger B. - Csizmazia Á. Prettenhoffer M., Mészáros Á., Lukácsy M., Somogyi Á., Csiszár- Peidl D., Molnár Z., Méhes D., Algács N., Szabó L. Csere: Szabó K., Havasi Cs., Kern D., Borbély L., Pomper P., Hideg P., Járeb M., Ferenczi Zs., Pázmány Z. Edző: Sárközi Attila.
Gsz.: Algács N., Somogyi Á., Méhes D., Borbély L., Méhes D.
Sárközi Attila: - Sok jó játékhelyzet, megoldás és kombináció volt mind a kéz félidőben, és sok gyakorolt elem jött vissza ma is, de sajnos egyik félidőben sem volt megfelelő a játék ritmusa. Ezen mindenképp javítanunk kell, sokkal gyorsabb játékritmusra és döntésekre lesz szükségünk a jövőben. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!
U12
ETO FC Győr - Csorna SE 7-0 (1-0)
Győr, ETO Park. V.: Herm L.
ETO FC: Deli (Lengyel) - Mészáros Zs. (Makkos), Bősze, Mitring (Czelter), Béres, Vitális N., Czuppon (Adi), Ölbei, Steszli (Kiss B.). Edző: Lakatos Attila.
Gsz: Czelter R (2), Czuppon B, Bősze L, Béres B, Adi M, Kiss B,
Lakatos Attila: - Az első félidőt saját magunknak tettük nehézzé, mert koncentrációban és döntésminőségben is elmaradtunk az utóbbi hetekben mutatotthoz képest. A labdával nem voltunk türelmesek, keveset forgattuk a játékot, a középpályás pozíciók gyengébb labda nélküli mozgása miatt nem tudtuk igazán uralni a pálya tengelyét, a szélsőinket az indítások többször is lesen találták meg. A támadóharmadban az egy az egy elleni játékokban, cselezésben hiányzott a dinamika a fiúkból. A második félidőben a játékunk folyamatosabb lett a fáradó ellenfél ellen, többször is ügyesen ellenfelünk mögé kerültünk, és ekkor már jöttek a nagyobb helyzetek és a gólok is. Türelmesebbek lettünk, a labdajáratásaink sebessége is javult, már kevesebb labdaérintéssel játszottunk. A kollektív és egyéni pressing alapjaival a héten elkezdtünk megismerkedni, hosszú folyamat lesz, amíg a mérkőzéseken is megfelelő szinten tudjuk alkalmazni, erre jó példa volt a mai mérkőzés is. Kiemelném a csereként beálló fiúk jó hozzáállását, játékát, amivel sokat lendítettek a csapat játékán.
Leány U19
Vasas - ETO FC Győr 1-7 (0-4)
ETO FC: Borók (Bokros) - Kránicz, Virág (Altricter), Maráz, Fülöp D. (Kapuváry), Pacsuta (Szabó F.), Fülöp H., Plóner, Tóth S. (Gaál), Nagy K. (Szatmári), Horváth C. (Győri). Edző: Süle János.
Gsz: Plóner (2), Kránicz, Pacsuta, Nagy K., Gaál, Horváth C.
Süle János: - Az első perctől az utolsóig éles volt a csapat. Mindenki koncentráltan és motiváltan játszott. A játék nagy részében rövidpasszos labdabirtoklásból való mélységi átadásokkal próbálták helyzetbe hozni egymást a lányok, de a helyzettől függően, szépen operáltak az átlövésekkel is, valamint nagyszerűen variálták a támadó pontrúgásainkat, ami nagyon pozitív! Részünkről maradtak még gólok a mérkőzésben, de ennek ellenére minden pályára lépő játékossal és az eredménnyel is elégedett vagyok!
Leány U16
Hatvan - ETO FC Győr 2-1 (1-1)
Hatvan, Népkert Sporttelep. V.: Dajkó.
ETO FC: Kovács L. - Sümeghy, Halmai, Máthé, Horváth J. (Kuntzl), Konrád, Szabóvá (Kovalter), Tóth Sz., Hordós (Farkas L.), Rozs, Hécz. Edző: Rácz Zsófia.
Gsz.: Rozs.
Rácz Zsófia: - Hiába játszottunk jobban, ötletesebben ellenfelünknél, az utolsó passzok, a kapu előtti megoldások nem voltak hatékonyak. A mérkőzés végéig mindent megtettünk a győzelem érdekében, 1-1-es állásnál, két perccel a vége előtt, egy labdavesztést követően az ellenfél kihasználta helyzetét és megszerezte a három pontot érő találatot.
Leány U14
Sopron – ETO FC Győr 1-1 (0-1)
ETO FC: Csóti (Hideg M) – Domján, Szilvás (Stróbli), Krasznai (Büki), Kovalter (Szabó P.), Böröczky (Kéri) Tóth Sz. (Kristofóri) Mohácsi, Hordós, Halmai I. Edző: Újvári Krisztina.
Gsz.: Hordós.
Újvári Krisztina: - Az első félidőben dekoncentráltak voltunk, ezáltal pontatlanok voltak a passzok. Szép egyéni akcióból szereztük meg a vezetést a félidő végéhez közeledve. Második félidőben összeszedettebbek voltunk sorra kimaradtak a helyzetek, sajnos a mérkőzés utolsó percében az ellenfelünk egyetlen nagy helyzetét gólra tudta váltani. “Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik”. Sok sikert kívánok Sopronnak!