Győrszentivánon az ETO Akadémia
A megyei első osztályú bajnokság 24. fordulójában Győrszentivánon vendégszerepel az éllovas ETO Akadémia vasárnap 17 órától.
Szerdán, egy elhalasztott mérkőzését pótolta az ETO Akadémia a megyei első osztályban, és fölényes győzelmet aratott Jánossomorján. Király József edző csapatának máris itt a következő megmérettetés, ugyanis vasárnap 17 órától Győrszentivánon vendégszerepelnek fiataljaink. Soron következő ellenfelünk a tabella utolsó előtti, 15. helyén áll. Eddigi huszonhárom mérkőzéséből négyet megnyert, szintén négyszer játszott döntetlent, és tizenöt alkalommal szenvedett vereséget. A Győrszentiván legfőbb célja a bajnokságban, hogy megőrizze megyei első osztályú tagságát, így minden bizonnyal nagyon keményen fognak küzdeni, hiszen minden mérkőzés élet-halál kérdés számukra. Király József kellőképp felkészítette csapatát a találkozóra, és ezúttal is a három pont megszerzése a cél.
- Ellenfelünk a bentmaradásért küzd, ezért is minden mérkőzés létfontosságú számára – kezdte Király József. - Ez a mi csapatunkra is elmondható, hiszen nekünk is van egy célunk, amit szeretnénk elérni. Mindent meg fogunk tenni a három pont megszerzéséért.