Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

A dobogóért dolgoznak

Bronzérmes csapat valószínű, ritkán kap annyi bírálatot, mint kapott az elmúlt hetekben a Győri ETO FC együttese. A szurkolók egy kis csoportja a legutóbbi mérkőzés alatt és után szóban is kifejezte elégedetlenkedését a zöld-fehérek teljesítménye miatt. Ennek legfőbb oka pedig az volt, hogy az ETO ismét nem tudott nyerni hazai pályán, döntetlenre végzett a táblázat alsó harmadában tanyázó Haladás ellen.

„Mi is nagyon szerettünk volna győzni és nálunk jobban talán senki nem sajnálta, hogy nem sikerült – mondja Pintér Attila, a Győri ETO FC vezetőedzője. – Úgy érzem, a játékosok most is, az eddigi mérkőzéseken is mindent megtettek a sikerért, talán a túlzott akarás volt az oka annak, hogy a Haladás ellen a hat-hét gólszerzési lehetőségünkből mindössze egyet tudtunk kihasználni. Azt gondolom, ha ezt a görcsösséget fel tudom oldani a játékosokban, akkor hazai pályán is gólerősebbé válhat a játékunk. Nem értek egyet azokkal a kritikákkal, miszerint bunkerfutballt játszunk, hiszen akkor nem lenne ennyi gólhelyzetünk egy mérkőzésen. Szerintem a mi játékunkra inkább a szervezett jelző illik.”
Az ETO védőmunkája valóban a legjobbak közé tartozik az osztályban, hiszen 22 mérkőzésen mindössze 13 gólt kapott a csapat – ez kiemelkedően jó –, ám ennek a stabilitásnak egyelőre a támadójáték látja a kárát.
„Amikor a bajnokság előtt átvettem a csapat irányítását, abban állapodtunk meg a klub vezetésével, hogy az első év a tanulásé lesz – folytatja Pintér Attila. – Ha így is odaérünk a nemzetközi kupaszereplést jelentő helyekre, akkor jó, ha nem, az nem tragédia. Lépésről lépésre építkezünk minden tekintetben. A játékrendszer tanulásának most egy olyan fázisába értünk, amelyben még nagyobb hangsúlyt fektetünk a támadójáték építésére, a befejezésekre. Dolgozunk tovább – ha így állunk, akkor már a dobogóért is –, ám azt mindenki tudja, hogy egyik hónapról a másikra nem lehet jó csapatot csinálni. A házépítésnél sem az alapok után rakják fel a tetőt.”
Pintér Attila cáfolta azokat a szurkolói feltételezéseket, hogy a csapat összeállításában nem kizárólag szakmai szempontok kapnak szerepet.
„Nekünk a csapatjáték az erősségünk, sajnos kevés olyan egyéniségünk van, aki egy-egy mérkőzést képes eldönteni. Vannak gondjaink, sérült játékosaink, így a helyettük csapatba kerülők élesben is megmutathatják, hogy mit tudnak. Az azonban már látszik, hogy jövőre két-három minőségi igazolásra szükségünk lesz.”
Zárszóként a vezetőedző még hozzáfűzte: nekik minden ETO-szurkoló fontos és azért dolgoznak az edzéseken, hogy senkit ne veszítsenek el közülük.

 

Papp Győző

 

Forrás: kisalfold.hu

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink