Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Remekül rohamozott a hajrában-Kisalföld lapszemle

Óriásit küzdött vasárnap a WKW ETO FC Győr, amely két gólos hátrányból állt fel a Budaörs ellen Tatabányán. A pontmentés újfent a két rutinos róka, Priskin Tamás és Lipták Zoltán góljainak volt köszönhető, utóbbi ráadásul mindkét találatból kivette részét.

Remekül rohamozott a hajrában-Kisalföld lapszemle
„Szerettük volna begyűjteni a három pontot, hogy beelőzzük a Budaörsöt, de reális eredmény a döntetlen, hiszen mindkét csapatnak volt egy jó félideje. Elkerülhető gólokat kaptunk, a félidőben szerencsére sikerült rendeznünk a sorokat és végignyomtuk a második félidőt úgy, hogy az ellenfél jóformán a térfelünkre se jött át” – kezdte Lipták.
 
A hórihorgas védő a találkozó hajrájában már a csatársorban játszott, s a 77. percben szerzett találatát követően az utolsó pillanatokban született egyenlítő gólból is kivette a részét: az ő lefejelt labdáját varázsolta Priskinhez Fejes András.
 
„Megbeszéltük Dobos Barnával a hajrában, hogy felmegyek a támadósorba, mert így veszélyesebbek lehetünk a lefejelt labdákból. Korábban is volt már rá példa, szerencsére most tudtam segíteni a csapaton. Teljesen más, jó érzés elől játszani és a felelősség is kisebb, mint hátul, ahol nem hibázhatsz” – folytatta a 36 éves játékos, aki az utóbbi időben rendre jó teljesítményt nyújt.
 
„Ennyi idősen számomra minden perc ajándék a pályán és próbálok mindent kisajtolni magamból. Meglátjuk, hogy ez meddig és mennyire lesz elég” – fogalmazott Lipták, aki nem elégedett csapata produkciójával.
 
„Tavasszal nem az igazi a teljesítményünk. Több olyan találkozó volt, ahol a fordulópontokból rosszul jöttünk ki és mint Nyíregyházán, hiába támadtunk az egész mérkőzésen, végül kikaptunk. Így kissé felemás ez az idény – mondta, s az okokról is beszélt. – Összetett a kérdés, sok minden közrejátszik ebben. Csató Sándorral elindultunk egy úton, most az edzőváltás után új irányba haladunk, de nem edzőkérdés az, hogy egy meccsen kikaptunk, a következőn meg nyertünk. Magunkban keresni a hibát, mert ha mi, játékosok, kihozzuk magunkból a maximumot, sokkal előbbre tartanánk a táblázaton” – nyilatkozta.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink