Utánpótlás-híradó
Az elmúlt héten folytatódtak az utánpótlás-bajnokságok, ahol fiú csapataink közül minden korosztály pályára lépett, míg a lányoknál az U19 és az U16 játszott bajnokit.
A Nyíregyházán győztes U17-es csapat
U19
ETO FC Győr - MTK 3-5 (1-4)
Győr, ETO Park. V.: Büki.
ETO FC: Kantó – Szabados (Varga M.), Wágenhoffer, Molnár M., Tamás (Kovács Z.), Rébék, Tuboly, Szalka (Lacza), Major (Lasz), Farkas B., Erdei. Edző: Tóth László.
Gsz.: Farkas B. (2), Varga M.
Tóth László: - Azt kaptam a mérkőzéstől, amit vártam, jó iramú, kemény játékot. Sajnos azonban az első félidőben olyan gyermeteg hibákat követtünk el, amiket az ellenfelünk könyörtelenül kihasznált. A második félidőben aztán egy teljesen más csapat jött ki, igaz az első percet ott is átaludtuk. Amit viszont utána mozgósított a csapat, az előtt le a kalappal. Tisztességgel, emelt fővel jöhettünk le a vereség ellenére is. A második játékrész az őszi csapatot idézte, helyzetek sokaságát dolgoztuk ki, gólokat rúgtunk és a saját térfelére kényszeritettük az MTK-t. Meg kell viszont fejtenünk az utóbbi két mérkőzés első félidei teljesítményét, mert ismét két oldalát mutatta a csapat!
U17
Nyíregyháza - ETO FC Győr 1-2 (0-0)
Nyíregyháza Városi Stadion. V.: Sántha.
ETO FC: Mátyus - Bognár, Tullner, Csáki, Óvári, Vingler (Urblík), Horváth M., Németh O., Lacza (Bartossik), Mázsás, Mitring (Moharos). Edző: Laczkó János.
Gsz.: Mázsás, Vingler.
Laczkó János: - A Nyíregyháza elleni mérkőzés első félidejében több nagyobb gólszerzési lehetőséget dolgoztunk ki, de azok kimaradtak. A második félidő elején helyezkedési hibákat követtünk el, és ezt kihasználta az ellenfél. A folytatásban még nagyobb lehetőségeket dolgoztunk ki, és ezeknek meg is lett az eredménye. Helyzetkihasználásban javulnunk kell, de megmutattuk, hogy mentálisan fejlődtünk. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!

U16
ETO FC Győr - Vasas 0-1 (0-0)
Győr, ETO Park. V.: Rózsa.
ETO FC: Sebők - Bíró (Török), Horváth B., Kulcsár, Kráz, Balogh Á., Bánáti, Zsédely (Fekete), Süveges (Varga O.), Bajtel, Huszár. Edző: Bognár Zsolt.
Bognár Zsolt: - Nem tudtuk megismételni a múlt heti teljesítményt. Rengeteg pontatlanság jellemezte a játékunkat, és nem voltunk elég türelmesek, a játéképítésben pedig ez jellemző a csapatra. Elkerülhető gólt kaptunk, de ha elől élesebbek vagyunk, gólt, vagy gólokat is szerezhettünk volna. Minimum a pontszerzésre rászolgáltunk volna, még úgy is, hogy jó pár játékosom mélyen a tudása alatt teljesített.
U15
KTE - ETO FC Győr 0-2 (0-1)
Kecskemét, Széktói Stadion. V.: Geleta.
ETO FC: Maszlavér - Selyem, Umathum, Mészáros, Csorba N., Gönye, Herczeg (Jankovics), Tollár, Vukk (Bakó), Szép, Schmáler (Hancz). Edző: Balogh Zoltán.
Gsz.: Selyem, Jankovics.
Balogh Zoltán: - Egész mérkőzésen egy masszívan védekező csapattal játszottunk. Főleg második félidőben mutatott teljesítményünk alapján megérdemelten nyertünk.
U14
KTE - ETO FC Győr 0-2 (0-0)
Kecskemét, Széktói Stadion. V.: Kocsis T.
ETO FC: Papp - Zója (Csorba T.), Koncz, Varga Máté, Garai (Herczeg), Pénzes, Szerémi (Szecsődi B.), Beődi (Tóth P.), Barna (Szecsődi M.), Csorba D., Gueth (Varga Márton). Edző: Tuifel Péter.
Gsz.: Varga Márton, Szecsődi M.
Tuifel Péter: - Bár nem voltak frissek a srácok, így is megérdemelten, a mérkőzést végig dominálva nyertek, az egyébként szervezetten futballozó KTE ellen.
U13 (04.07.)
Gyirmót FC Győr - ETO FC Győr 2-3 (1-2)
Gyirmót, Alcufer Stadion. V.: Péter G.
ETO FC: Hajczinger - Csizmazia, Bősze, Prettenhoffer, Lukácsy, Somogyi, Molnár Z., Csiszár-Peidl, Méhes, Algács N., Járeb, Csere: Mészáros Á., Borbély, Kern, Hideg, Pázmány. Edző: Sárközi Attila.
Gsz.: Algács, Csiszár-Peidl, Járeb.
Sárközi Attila: - Az első félidőben nagyon sokat kombináltunk tengelyben és a széleken. Veszélyes támadásokat tudtunk vezetni. Két szép akciógólt szereztünk. A második játékrészben nem volt megfelelő a koncentráció, sok labdát eladtunk, ezért nehézzé tettük a meccset. Az első félidei játékhoz és a győzelemhez gratulálok a csapatnak!
U13 (04.11.)
Király SZE - ETO FC Győr 0-5 (0-1)
Szombathely, Király Sportlétesítmény. V.: Tóth I.
ETO FC: Szabó K. - Csizmazia, Bősze, Mészáros, Lukácsy, Somogyi, Molnár Z., Csiszár-Peidl, Méhes, Algács N., Járeb. Csere: Hajczinger, Havasi, Pázmány, Hideg, Czuppon, Prettenhoffer. Edző: Sárközi Attila.
Gsz.: Czuppon (2), Prettenhoffer, Méhes, Molnár Z.
Sárközi Attila: - Mindkét félidőben rengeteg helyzetet tudtunk kialakítani, viszont nem igazán voltunk koncentráltak a gólszerzési lehetőségeknél. A második félidőben sokkal nagyobb ritmusban, és sokkal pontosabban járattuk a labdát, amiből szép gólokat szereztünk. Gratulálok a csapatnak!
U12
Gyirmót SE - ETO FC Győr 0-3 (0-2)
Gyirmót, Alcufer stadion. V.: Herm L.
ETO FC: Lengyel (Deli) - Mészáros Zs. (Makkos), Pécskai, Mitring (Czelter), Béres, Vitális, Kovács B. (Adi), Ölbei, Steszli (Kiss B.). Edző: Lakatos Attila.
Gsz.: Steszli, Kovács B., Ölbei.
Lakatos Attila: - Az első félidőben széllel szemben is jól kezdtünk a mérkőzést, az ötödik percre az aktív bal oldalunk révén már két ziccert is kialakítottunk. Ennek ellenére fokozatosan kezdett a játékunk lassulni, a labdajáratásainkban ekkor több technikai és helyezkedési hibát is vétettünk. A mezőnyfölényünk ellenére nem volt elég átütőerő a támadójátékunkban, a mélységi indításainkat többször előkészítetlenül is siettettük, vagy ha épp középen próbálkoztunk, akkor egy lábban mindig elakadt az utolsó passz. Az első félidő végére egy fokozattal feljebb kapcsoltak a fiúk, egy ügyes és egy szerencsés góllal magabiztosan mehettünk a félidőre. A második játérészben a szél támogatásával erőteljesebb, agresszívabb támadójátékot vártam. A tengelyben játszók labda nélküli mozgása, labdakérése is aktívabb lett. Mentünk, csináltuk becsülettel, többször is ellenfelünk mögé tudtunk kerülni, de ezúttal a kapu elé érkezéseink nem voltak elég dinamikusak. A második félidőben az átlövéseinkben nem volt veszély, ami a betömörülő ellenfél ellen megoldás lehetett volna. A mai mérkőzésen egy kicsit lassabbak, fásultabbak voltunk, de a csapatunkból Béres Benedektől és Ölbei Barnabástól kiemelkedő teljesítményt láttam.

Leány U19
ETO FC Győr – Debreceni LA 3-1 (1-0)
Győr, ETO Park. V.: Székely.
ETO FC: Borók (Bokros) - Szatmári, Virág, Maráz, Gaál R., Pacsuta, Sali, Plóner, Horváth C., Bódai (Győri), Nagy K. (Szabó Sz.). Edző: Süle János.
Gsz: Bódai, Sali, Pacsuta.
Süle János: - Fegyelmezett és szép focit játszottak a lányok. Igaz, voltak számunkra nehezebb időszakok is a mérkőzésen, de a játék nagy részében a mi akaratunk érvényesült. A góljainkon kívül is voltak ígéretes lehetőségeink, így akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna a jelenleg màsodik helyen álló Debrecen ellen!
Leány U16
Kelen SC - ETO FC 3-3 (0-1)
Budapest, Kelen SC Sporttelep.
ETO FC: Kovács L. – Kuntzl, (Sümeghy), Halmai, Máthé, Horváth J., Konrád, Szabóvá S., Tóth Sz., Hordós, Rozs, Hécz (Kovalter). Edző: Rácz Zsófia.
Gsz.: Rozs (2), Hordós.
Rácz Zsófia: - Amilyen időjárás volt, olyan változatos mérkőzést láthattunk. Egygólos előnnyel kezdtük a második félidőt, majd tizenkét perc alatt három gólt szerzett a hazai csapat. 3-1-es állás után sem adták fel a lányok, nem törtek össze, és két szép találattal egalizáltunk. A csapat erősségét mutatja, hogy ilyen hátrányból is fel tudnak állni. Mentálisan mindenképp előbbre léptünk, játékban van mit javítani, de jó úton járnak a lányok.