Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Folytatni a sikerszériát!

A megyei I. osztály 23. fordulójában hazai környezetben lép pályára az ETO Akadémia, ahol a jó erőkből álló Abda SC lesz az ellenfele szombaton 17 órától. (A mérkőzésről élő online közvetítést biztosítunk!)

Folytatni a sikerszériát!

Akadémistáink egy sikeresen megvívott városi rangadóval a hátuk mögött, ezúttal hazai pályán, az Abda csapatával találkoznak a megyei I. osztályban. Abban biztosak lehetünk, hogy szombati ellenfelünk nem feltartott kezekkel érkezik az ETO Parkba, mivel céljuk, hogy minél előkelőbb helyen végezzenek a bajnokságban, emellett több, magasabb osztályt is megjárt labdarúgó van a keretükben. Az Abda az elmúlt huszonkét mérkőzéséből kilencet megnyert, hétszer végzett döntetlenre, és hat alkalommal szenvedett vereséget. Az így begyűjtött harmincnégy pontjával a tabella hatodik helyén áll. A két gárda őszi meccse 3-0-s ETO-győzelmet hozott Abdán. Király József edző megfelelő alázatot vár játékosaitól, akik felkészültek a mérkőzésre, és egyértelmű céljuk a három pont megszerzése.

Nem számítunk könnyű mérkőzésre, hiszen eddig is tapasztaltuk, hogy ellenünk mindenki kettőzött erővel játszik – kezdte Király József. - Az Abda csapatából is több játékos az ETO-ban nevelkedett, jó képességű keretük van. Győzelmet várok a csapattól, itthon akarjuk tartani a három pontot.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink