Születésnapját ünnepelte az ETO rangidős játékosa - Kisalföld lapszemle (Papp Győző cikke)

Régi idők tanúja Borbély József, aki tegnap ünnepelte a 88. születésnapját. Ezzel ő napjaink legidősebb ETO-labdarúgója – bár erről tegnapig ő maga sem tudott.A köszöntés után szívesen idézte fel pályafutása kezdetét.

„Akkoriban még nem volt serdülőcsapat, mi egyből az ifiben lettünk igazolt játékosok. Tizenöt évesen az ETO toborzójára jelentkeztem 1948-ban, az első edzőm Kovács Imre, a Murok volt, aki még futballozott ugyan az első csapatban, de már velünk is foglalkozott” – mondja Borbély József, az egykoron a szurkolók körében népszerű Figaro.

Úgy emlékezett, az ifiben ez volt a legjobb összeállításuk: Gál – Borbély, Kárpáti, Zvezdovics – Horváth, Tamás – Balla, Kuti, Pió, Grobits, Karikó. Ebből a tizenegyből többen lettek NB I-es futballisták. Ő egyébként a klub történetének 88. NB I-es játékosaként 1955. október 30-án mutatkozott be a Vasas ellen.

„Világéletemben hátvédet játszottam, esetleg halfot, az első mérkőzésemen viszont Jeny Rudolf edző a balszélre állított be. Kihagytam egy hatalmas helyzetet és ráadásul kikaptunk 2–1-re.”

A katonaságot nem kerülte el, 1953 novemberében vonult be és 1955-ben szerelt le. Abban az időben a Székesfehérvári Honvédban szerepelt az NB II-ben, majd visszatért Győrbe, az ETO-hoz.

A hatvanas évek elejéig, pontosan 1964-ig játszott a vagongyári csapatban és bár akkoriban nem értek el a későbbi időszakhoz hasonló sikereket, emlékezetes mérkőzéseknek sokszor volt részese.

„Egyszer egy Salgótarján elleni találkozó előtt Kalmár Gyuri megbetegedett, és az edző engem jelölt centerhalfnak. Nagyon szorongtam meccs előtt, hiszen korábban mindig a hátvédsor jobb oldalára állítottak. Szerencsére jól ment a játék. Emlékezetesek az NDK-beli túrák, majd később a jugoszláviai, adriai alapozások is. Szokatlan volt számunkra a keletnémetek kemény, test test elleni játéka, mára pedig a gyorsaság és az egyből való játék mellett ez már alapkövetelmény.”

Az ETO-ban sok remek játékossal szerepelt együtt. Szívesen említi a két Palotai és a két Kalmár nevét, aztán Dombost, Kárpátit, Fehérvárit, Józsát, Pestit és másokat, de felsorolni is nehéz és az idők folyamán azért kopik az emlékezet is.

Miután már abbahagyta a labdarúgást, a MÁVDAC vezetői megkeresték, a kék-fehér gárdában ugyanis gondok voltak a védelemben. Ezért egy rövid időre a nádorvárosiakhoz igazolt.

„Megpróbálkoztam az edzőséggel is. Kezdetben az ETO fiataljait oktattam, aztán a DAC-nál dolgoztam. A legszebb éveket azonban Petőházán töltöttem, három év alatt három osztályt meneteltünk előre, a megyei egyből eljutottunk az NB III-ig. A sok és fárasztó utazás miatt azonban abbahagytam az edzői munkát. A vagongyárból mentem nyugdíjba 1994-ben” – emlékezett korábban.