Továbbra is magabiztosan vezeti a bajnokságot az ETO Akadémia a Csorna előtt. Megyei egyes csapatunk múlt hét szombaton a Lébény ellen aratott magabiztos győzelmet. Több jó teljesítmény is akadt együttesünkben, de a legfontosabb ez alkalommal az volt, hogy két sérülésből visszatérő játékosunk is újra tétmeccsen szerepelhetett. Szabados Attila kezdőként végig a pályán volt a védelemben, míg Szuhodovszki Soma a második negyvenöt percet töltötte a játéktéren.
- Ez volt az első meccsem a sérülésem óta – kezdte Szuhodovszki Soma. – Nagyjából hat hetes kihagyás van mögöttem, ami hosszabb idő, mint amire előzőleg számítottam. Egy egyszerű tisztító műtétnek indult, de miután megkezdte az operációt a doktor úr, látta, hogy több helyen roncsolódott a porc, ezért ki kellett venni mind a külső, mind pedig a belső részről egy darabot. Emiatt is volt hosszabb a kihagyás, de sikeresen végig csináltam a rehabilitációt, úgyhogy már a társakkal készülhetek. Még nem mondhatom, hogy százszázalékos állapotban vagyok, de minden nap azért dolgozok, hogy egyre jobb erőben legyek, és hogy újra az első csapatot tudjam segíteni. A hétvégén csereként léptem pályára, egy addigra már megnyert meccsbe szálltam be. A második játékrészre is visszaállt az ellenfél, szép támadásokat tudtunk vezetni, de a kapu előtt többnyire rossz döntéseket hoztunk. Nagyon jól éreztem magam újra a pályán, és remélem, hogy most már egyre többet tudok játszani.