Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Győr – ETO FC: támogatás és együttműködés!

Dr. Dézsi Csaba András, Győr Megyei Jogú Város polgármestere és Soós Imre, az ETO FC Győr ügyvezető igazgatója az ETO VIP termében aláírta a női élvonalbeli labdarúgócsapatra vonatkozó támogatási szerződést a város részéről.

Győr – ETO FC: támogatás és együttműködés!

A sajtótájékoztatón helyet foglalt a város részéről Dr. Dézsi Csaba András polgármester és Szeles Szabolcs alpolgármester, míg az ETO FC-t Soós Imre ügyvezető képviselte.

A hétfőn délután tartott sajtótájékoztatót Horváth Cs. Attila klubigazgató nyitotta meg, ismertette a női NB I-es csapat történetét, eredményeit és kiemelt néhány meghatározó, válogatott játékost, majd rátért arra, hogy a tavaszi szezonra jelentősen erősödött a csapat kerete. Ennek köszönhetően a csapat elmozdult a kieső zónából, nagy lépésekkel halad célja felé, hogy megőrizze NB I-es tagságát. Ez azért is nagyon fontos, mivel a magyar államnak köszönhetően, 2021-től a női utánpótlás-foci is akadémiai keretek között zajlik, így Győrnek szüksége lesz a jövőben is élvonalbeli csapatra.

Dr. Dézsi Csaba András polgármester elmondta, egyik fő koncepciója a városnak, hogy azokat a sportolókat támogassa, akikre a fiatal generáció felnézhet, akik példát mutatnak abban, hogy kemény munkával el lehet érni a kitűzött célokat. Ebben természetesen nagyon nagy szerepe van a tehetségnek is, de saját magából és az orvosi pályájából kiindulva látja, hogy a munka és a szorgalom sokszor felül tudja írni a tehetséget. Hozzátette még, hogy mivel a női labdarúgócsapat az NB I-ben szerepel, mindenképpen érdemes arra, hogy Győr városa támogassa, mögé álljon, mert ez teljes mértékben beleillik abba az elképzelésbe, hogy a fiatalokat és a kiemelkedő élsportolókat támogassa. Ennek megfelelően, tízmillió forinttal járul hozzá a város a csapat szerepléséhez, abban a reményben, hogy ez egy hosszú együttműködés kezdete.

 

Szeles Szabolcs alpolgármester örömét fejezte ki, hogy az utóbbi időben több olyan kezdeményezés volt, ami előremutató lehet. Gondolt itt Polgármester úr ötletére, amikor zöld-fehérre festették a zebrákat, vagy amikor Verebes Józsefről, a Mágusról utcát neveztek el Győrben, most pedig a női csapatot próbálja a város a maga eszközeivel segíteni. Természetesen figyelemmel követik a férfi csapatot is, hiszen az ETO-színek a várossal összefonódtak, nagyon fontos, hogy az egész klub stabil lábakon tudjon állni, egymás mellett Győrrel, egymást segítve.

A sajtótájékoztatót az ETO FC ügyvezetője, Soós Imre zárta, megköszönve a támogatást Polgármester úrnak, és reményét fejezte ki, hogy a mai megállapodás aláírása egy hosszú folyamat első része lesz. Emellett kiemelte, hogy a női csapat felszállóágban van, hiszen 2018-ban volt utoljára olyan, hogy három veretlen mérkőzést játszottak egymás után a lányok. Ügyvezető úr köszönetét fejezte ki a magyar kormány felé is, mivel az állami sportakadémiai rendszer részeseiként olyan lehetőségek nyíltak meg az ETO játékosai és szakmai stábja előtt, hogy minőségi munkát tudnak végezni.

A beszédek után Polgármester úr és az Ügyvezető úr aláírta a megállapodásról szóló szerződést, majd az ETO, névre szóló mezekkel és ajándékokkal kedveskedett vendégeinek. Ezután Dr. Dézsi Csaba a stadionban passzolgatott a női csapat játékosaival, majd zárásként Soós Imre körbe vezette a létesítményben, aztán elégedetten köszöntek el egymástól a felek.

Kis lépés egy nagyobb lehetőség felé: Győr és az ETO útja újra egyirányba vezet…

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink