Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Dr. Dobos Barna: Gyógyszerész és közgazdász diplomáját is hasznosítja - Kisalföld lapszemle

Polihisztor edző a kispadon - A hét elején dr. Dobos Barna személyében új vezetőedzőt neveztek ki a Merkantil Bank NB II-ben szereplő WKW ETO FC Győr élére. A szakemberről nem mondható el, hogy túl gyakran váltogatná klubjait: inkább mindenhol maradandót szeretne alkotni. A tréner a Kisalföldnek adott nyilatkozatában nemcsak a győri közegről és az új kihívásról, hanem korábbi pályafutásáról, a feljutás kérdésével kapcsolatos tapasztalatairól, a gyógyszerészetről és a járvány sportra gyakorolt hatásáról is beszélt.

Dr. Dobos Barna: Gyógyszerész és közgazdász diplomáját is hasznosítja - Kisalföld lapszemle

fotó: Csapó Balázs/Kisalföld

labdarúgás
Németh Richárd

Feljutás-specialista

Dr. Dobos Barnáról kevesen tudják, hogy edzői pályafutását egyből felnőttcsapatnál kezdte a Dunaújváros melletti Baracson, ahol később az egész klub szakmai vezetésébe is belekóstolt.

„A felkérés után egy barátom bíztatására vállaltam a feladatot, aki azt mondta, szerinte kiváló edző lehetnék. Akkor még mosolyogtam rajta, de igazából így kezdődött. Az itt töltött idő alatt megtanultam az alapokat, később aztán a Dunaújváros, majd a Videoton és a Puskás Akadémia korosztályos utánpótlás csapatainál is dolgoztam.”

A szakember a kitérőt követően került vissza Dunaújvárosba, ahol az anyagi gondjai miatt az NB II-től is visszalépett, 2000-ben bajnoki címet nyert Dunaferrt kellett újraépíteni.

„A város másik klubja a Pálhalma SE volt, amelyben több korábbi, a Dunaferrhez, vagy a városhoz kötődő játékos is játszott. Óriási teljesítmény volt, hogy ez a kis csapat feljutott az NB II-be, én pedig akkor kerültem hozzájuk, amikor visszaestek a harmadosztályba. Erre az egyesületre alapozva építettük újjá a dunaújvárosi labdarúgást, a klubhoz kötődő, korábbi játékosokkal együtt. Nagy harcban, de egy éven belül sikerült elérnünk a kitűzött célt, a feljutást, az akkor egycsoportossá szervezett NB II-be. Nagyon jóban voltam Kovács Ferenccel, ő mondta nekem: nagyon erős a bajnokság, ezért félt minket, hogy ki ne essünk. Aggódása ellenére a szezon olyan jól sikerült, hogy második helyen végül 11 év után újra feljutottunk az első osztályba. Itt már sajnos nem volt meg a megfelelő gazdasági háttér, ami a szakmai munkát is döntően befolyásolta” – folytatta.

„Nem terveztem, hogy másik csapatot is irányítsak, de a Zalaegerszeg tulajdonosának, Végh Gábornak, és sportigazgatójának, Sallói Istvánnak a hívására ismertségünk miatt igent mondtam. Utólag is örülök, hogy így döntöttem, mert nagyon szép, szakmailag is sikeres időszakot tölthettem ott el és 7 év után sikerült újra feljutni az élvonalba. Ha nem is olyan gyorsan, mint Zalaegerszegen, de bízom benne, hogy hasonlóan sikeresek leszünk itt Győrben is.”

Együtt a sikerért

Az új vezetőedző szerint az alapok nem rosszak, amire elkezdhetik felépíteni a következő szezon csapatát.

„Az elmúlt évek eredményei elmaradtak a várakozásoktól. Szeretnénk elérni, hogy hosszabb távon újra sikeres legyen a csapat. Ennek érdekében a meglévő keret figyelembevételével olyan játékosállományt kell kialakítanunk és folyamatosan fejlesztenünk, ami alkalmas lehet a magasabb célok elérésére. Ez a folyamat kiválóan működött Dunaújvárosban és Zalaegerszegen is. Tapasztalatból tudom, lesznek hullámvölgyek, de a tulajdonosnak, a vezetőségnek, a klub dolgozóinak, a játékosoknak, a szakmai stábnak, a szurkolóknak és a média munkatársainak bízni kell egymásban és támogatni kell egymást, mert csak úgy lehetünk sikeresek, ha összefogunk, és mindenki együtt tesz a célokért."

A vezetőedző kiemelte: az ETO egy tradicionális, nagymúltú, országos szinten is elismert klub, és szeretné, ha idővel visszakerülne méltó helyére a magyar futball térképén.

A tréner fia, Dobos Áron az elmúlt évben az ETO játékosa is volt, Szegeden pedig édesapjával együtt dolgozhatott, ám egyelőre nem tér vissza a Rába-partiakhoz.

„Áron kreatív, technikás és gyors játékos, aki jól kiszolgálja a társakat. Fiatal, így azt gondolom, hogy a jövő nyerő embere lehet. S ha már a fiatalokról beszélünk, a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémián is több olyan tehetséges játékos van, akik néhány éven belül a klubbal együtt elérhetik az NB I-es szintet. Tudjuk, hogy egy utánpótlás játékosnak az utolsó lépés a legnehezebb, hogy a felnőtt futball kapuján belépjen, ezért mi szeretnénk minden segítséget megadni nekik, hogy elérjék céljaikat.”

A futball mindenek előtt

Dobos Barna nem csak Pro-licences edzőnek mondhatja magát: gyógyszerész és közgazdász diplomával is rendelkezik, ezeknek a végzettségeknek edzőként is nagy hasznát veszi.

„Mindig a futball volt az elsődleges, mellé jött a gyógyszerészet és a közgazdaságtan. Édesanyám gyógyszerész és egy családi patikát vezet, én pedig mindenképpen folytatni szerettem volna ezt a tradíciót, aminek ő is örült. Ennek ellenére ritkán adódik lehetőségem a családi vállalkozásba besegíteni, mivel az elmúlt évtizedeimet már a futball határozta meg, ez volt számomra a legfontosabb. A közgazdász diplomának is nagy hasznát vettem, például a klubvezetésben, míg a gyógyszerészeti végzettség többek között az élettani adatok értelmezésénél és elemzésénél is segítséget nyújt. Örülök, hogy mindkét szakot elvégeztem, mert ezt a tudást hasznosítani tudom a labdarúgásban is.”

A vírus hatása a fair play szellemiségére

Gyógyszerészként a győriek szakvezetőjét nem csak a járvány sportra gyakorolt hatásáról, de az oltások körül kialakult vitáról is kérdeztük.

„Senkinek nem könnyű ez vírushelyzet. Korábban azt se hittük volna, hogy lesz harmadik hullám, lassan mégis minden biológiai tényező előkerül, amit jó lett volna elkerülni. Ilyen például a vírus mutálódása és ezzel párhuzamosan az esetszámok rohamos emelkedése. Ez a sportéletet is jelentősen befolyásolja, hiszen a bajnokságok színvonalának emelkedésével és az infrastruktúra fejlesztésével egyre többen látogattak ki a stadionokba, most pedig mindenhol nézők nélkül kell játszani. A bajnokságok kimenetelébe is beleszól a járvány, hiszen nem mindegy, hány játékosod van, egyszerre betegszenek-e meg, mennyi időre esnek ki, és ennek függvényében hogyan tudod összeállítani a csapatot” – folytatta Dobos.

„A futballnak a fair playre kell tanítania a labdarúgás minden résztvevőjét, de a jelenlegi helyzetben ez a szellemiség sérülhet, amire az utóbbi időben több negatív példa is volt.”

A szakember hozzátette: érdekesnek tartja, hogy sokan politikai kérdést csinálnak az oltásból.

„Bevizsgáláskor nagyon komoly ellenőrző rendszereken megy keresztül minden gyógyszer és oltóanyag, ezeket szakemberek fejlesztették ki, hogy segítsék a járvány leküzdését, bízzunk a tudásukban! Reméljük, hogy minél előbb megoldódik a jelenlegi pandémiás helyzet, de ez csak az oltóanyaggal lesz lehetséges” – nyilatkozta Dobos Barna.

NÉVJEGY
Név: Dr. Dobos Barna
Születési hely, idő: Mór, 1970. május 12.
Edzői diploma: PRO licence
Korábbi klubok: Baracs, Dunaújváros, Videoton, Puskás Akadémia, Zalaegerszeg, Szeged-Csanád Grosics Akadémia
Jelenlegi klub: WKW ETO FC Győr
Szerződés: 2022. június 30.

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink