Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Az ETO FC Győr új vezetőedzője dr. Dobos Barna

2022. június 30-ig tartó szerződést írt alá klubunkkal dr. Dobos Barna PRO licenszes futballedző. Szeretettel köszöntjük, és eredményes munkát kívánunk neki zöld-fehérben!

Az ETO FC Győr új vezetőedzője dr. Dobos Barna

Az elmúlt fordulók eredménytelensége, illetve a mutatott játék miatt a klub vezetősége és Csató Sándor közös megegyezéssel szerződést bontottak. Csató Sándornak köszönjük az ETO-ért végzett munkáját, és további jó egészséget és sok sikert kívánunk!

A holnapi naptól már Dobos Barna irányítja WKW ETO csapatát, és legfontosabb feladata, hogy a 2020/2021-es szezon hátralévő kilenc mérkőzésén felmérje azt, hogy kik azok a játékosok, akikre a következő szezonban is lehet számítani, illetve megtalálja azokat a hiányposztokat, ahova a nyáron célzottan igazolni tudunk.

Dr. Dobos Barna 1970. május 12-én született Móron. A gyógyszerész, illetve közgazdász végzettséggel is rendelkező PRO licenszes labdarúgó edzőt 2012-ben nevezték ki a Dunaújváros NB III-as csapatának élére, amellyel 2013-ban megnyerte a bajnokságot és feljutott az NB II-be. Rögtön a következő szezonban a második helyig vezette csapatát, és így hatalmas bravúrral feljutottak az első osztályba. 2018 szeptemberében vette át a Zalaegerszeg NB II-es csapatának irányítását, és még abban az idényben, nagy fölénnyel megnyerte a csapat az NB II-es bajnokságot, így Dobos vezérletével, hét év után újra feljutott az élvonalba a kék-fehér gárda. 2020 májusában nevezték ki a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzőjének, ahonnan év végén távozott.

A feljutási küzdelmekben rutinos Dobos Barna így nyilatkozott új kinevezésével kapcsolatban:

- "Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagymúltú, tradicionális klubhoz kerültem. A következő időszak feladata a csapat felmérése és a jövőévi keret összeállítása ahhoz, hogy jobb eredményt érjen el a klub, mint amit az elmúlt években sikerült" - mondta.

Sok sikert és eredményes munkát kívánunk Dobos Barnának az ETO-nál!

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink