Gól helyett most csak kapufák
A megyei I. osztályban szereplő ETO Akadémia az elmúlt hétvégén legnagyobb riválisához, a Csornához látogatott, ahol 0-0-s végeredmény született, így megmaradt a két csapat közötti öt pontos különbség.
Az ETO Akadémia a bajnokság 20. fordulójában a második helyezett Csornai SE ellen lépett pályára, ahol csapatunk bár több lehetőséget is kialakított, gólt azonban nem sikerült szereznie, így be kellett érnie a döntetlennel, ami azt jelenti, hogy továbbra is öt ponttal vezeti a bajnokságot. Farkas Balázs ugyan végig játszotta a mérkőzést, de ezúttal a kapuba nem tudott betalálni.
- A hétvégén egy nagyon fontosa rangadót játszottunk – kezdte Farkas Balázs. – Nyilván úgy mentünk Csornára, hogy a három pont megszerzése a cél, és győzelemmel térhessünk haza. Ez sajnos most nem sikerült, de nem szabad elkeserednünk, mert megmaradt a tabellán a két csapat közti különbség. Megvoltak a lehetőségeink arra, hogy gólokat szerezzünk, de ezek a lehetőségek most sajnos nem befele, hanem kifele pattantak a kapufákról is. Tovább kell lépnünk, már csak arra koncentrálunk, hogy hétvégén hazai pályán legyőzzük a Lébényt, mert nem hibázhatunk, és továbbra is a saját kezünkben kell tartani a sorsunkat.