"Már-már magyarok"
Sokat olvashatunk arról a tényről, hogy a felnőtt csapatunkban hétről-hétre, a legnagyobb összhangban 14 nemzet fiai húzzák magukra ETO-s mezüket. A Magyarországon pályára lépő légiósok kérdése azonban nemcsak manapság foglalkoztatja a sajtót, és a futball szurkolókat. Már a húsz évvel ezelőtti Képes Sport is oldalakon keresztül írt a hazánkban játszó külföldiekről, így az ETO első két „vendégmunkásáról” is.
A nyolcvanas évek végétől szerepelhettek légiósok a magyar bajnokságban, csapatunk mindkét „első” szerzeménye válogatott amerikai csatár volt, a magyar kötődésű, de a nyelvünket nem beszélő, Peter Joseph Vermes, és Győrből nősülő Christopher Sullivan személyében.
Christopher Sullivan alapképességeit tekintve talán a legjobb volt az összes eddigi nálunk játszott vagy játszó idegenlégiós közül, már elköszönt a Rába- parti várostól, hiszen lévén biztos kezdő ember az USA világbajnokságra készülő válogatottjának, hamarosan sokkal nagyobb megpróbáltatás vár rá annál, minthogy a vb idején, mondjuk az ETO-val játsszon hírverő meccseket Dunaszerdahelyen. Sullivan távozásáért kár, hiszen ő valóban színfoltja, sőt értéke volt ennek a bajnokságnak (egy televíziós mérkőzésen a Fradinak lőtt szupergólja sokáig emlékezetes marad, kis túlzással azt is lehet mondani: olyan gól volt az, amilyet nálunk csak nem magyar játékosok tudnak rúgni) Sullivan egyébként emberi tulajdonságainak köszönhetően jól és gyorsan illeszkedett be a győri közösségbe, társai szerették, s ő is szeretett mindenkit. Egy ilyen játékos azonban nemigen győzi kivárni a forint konvertibilitását. Sullivan pedig nagyon jól tudja, hogy ha a vb-n akár csak két-három emlékezetesebb cselt bemutat, az máris elegendő lehet egy nyugat-európai szerződésajánlathoz
amerikai ember létére pillanatok alatt tudott alkalmazkodni és feloldódni egy magyar város közösségében, s Nádorvárostól Győrszigetig úgy sétált fel és alá, mintha az életből eddig eltelt 25 év alatt mindig itt sétált volna. Mindenkivel kedves volt, közvetlen, s bár magyarul csak az elengedhetetlenül szükséges alapszavakat tudta, mindenkivel pillanatok alatt kontaktust tudott teremteni. Szerették a játékostársak is, és nemcsak azért, amiért nálunk egy Amerikából jött embert általában szeretni szoktak. Azért is, mert futballistaként sokra tartották. Becsülték benne, hogy hajlandó volt beállni a sorba, nem tartott igényt megkülönböztetett bánásmódra, elfogadta, sőt, hangoztatta, hogy ő egy a sok ETO-játékos közül. olvashatjuk a Képes Sport 1990-es tavaszi lapszámaiban, Sullivanről, aki 1989-ben érkezett Győrbe, és ugyan csak egy szezont töltött az ETO-ban, de így is ő lett klubunk történetének első légiósa, aki gólt is szerzett.
