Kellettek a kapusbravúrok!
A megyei I. osztályú bajnokság 19. fordulójában Gyirmóton lépett pályára az ETO Akadémia, ahol a városi rivális második csapatát sikerült legyőznie, a szünet utáni magabiztos játékkal.
A bajnokságot továbbra is öt ponttal vezető ETO Akadémia városi rangadót játszott az előző fordulóban, ahol a második félidei magabiztos játékának köszönhetően 4-0-ra győzni tudott. Abban, hogy a végén sima győzelmet tudott aratni csapatunk, elévülhetetlen érdemei voltak Gyurákovics Eriknek, aki több hatalmas bravúr mellett, a második félidőben büntetőt is hárított, ezzel csapata egyik legjobbja volt a találkozón.
- Az első félidőben széllel szemben támadtunk, nem tudtuk azt a játékot érvényesíteni, amit szerettünk volna – kezdte Gyurákovics Erik. – Kicsit álmosabban is kezdtünk, így kerülhetett többször is helyzetbe az ellenfél. Ekkor sikerült két bravúrt is bemutatnom, ennek hála, nem kaptunk gólt, és 0-0-al mentünk szünetre. A második játékrészben teljes mértékben dominálni tudtunk, ami gólokkal is párosult. Nagyon boldog vagyok, hogy jó teljesítményt tudtam nyújtani, és sikerült büntetőt is hárítanom. Úgy gondolom, a második félidei játékunkkal megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot.