Az újonc gólja pontot ért
A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a WKW ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata hazai pályán fogadta az Aqvital FC Csákvár együttesét, ahol a csereként beállt Molnár Rajmund révén a hajrában egyenlíteni tudtunk, de a győzelmet sajnos nem sikerült megszerezni, így 1-1-re végződött a találkozó.
WKW ETO FC Győr – Aqvital FC Csákvár 1-1 (0-1)
Győr, ETO Park zárt kapuk mögött. V.: Kovács G. (Bognár, Kiss B.).
WKW ETO FC Győr: Ruisz – Kovács K., Lipták, Temesvári, Fejes (Bagi 46’), Kiss M., Egerszegi (Vitális 46’), Berki, Májer (Vankó 85’), Farkas B. (Molnár R. 46’), Szimcso (Sipőcz 65’). Vezetőedző: Csató Sándor.
Aqvital FC Csákvár: Markek – Murka (Major 60’), Csató, Albert, Kocsis B. (Vörös 84’), Baranyai, Mészáros D. (Nándori 84’), Posztobányi, Sejben (László N. 73’), Madarász, Mim (Baracskai 46’). Vezetőedző: Visinka Ede.
Gsz.: Molnár R. (80’) ill. Csató M. (31’).
Egy sikertelen, békéscsabai mérkőzés után a Csákvár ellen lépett pályára Csató Sándor csapata, amelyből sérülések és betegségek miatt ezúttal is több játékos hiányzott. Többek között a kapuban Ruisz Barnabás pótolta Gundel-Takács Bencét.
A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, az első perctől kezdve agresszívan támadtak le, és több szögletet is sikerült kiharcolniuk. Az első komoly lehetőség a 6. percben adódott a Csákvár előtt, amikor Sejben a tizenhatosunkon belül kapura tudott fordulni, majd a hosszú sarok irányába tekert, de a labda elkerülte a kaput. Félóra után góllá érett a csákvári fölény. Az ötösünk oldalvonaláról, kiszorított szögből Csató Martin a rövidre szerzett gólt, ezzel előnybe juttatva csapatát 0-1. A szünetben három helyen is változtatott Csató Sándor, amivel támadóbb szellemű lett a csapat. Mindjárt a 47. percben nagyon kellett védeni Markek kapusnak, amikor Májer Milán elé pattant a labda, támadónk pedig egy átvétel után lőtt a csákvári kapura, de a vendégek hálóőre a léc alól kitornászta a labdát. A második játék elején Ruisznak kellett két bravúrt bemutatnia, előbb Kocsis, majd Sejben lövését védte szép mozdulattal. A 76. percben ugyan Berki Lipták passza után betalált a vendégek kapujába, de ekkor már a magasban volt a partjelző zászlaja, és les miatt érvénytelenítették a gólt. Négy perccel később azonban már sikerült az egyenlítés. Molnár Rajmund elé került a labda, majd az egész második félidőben veszélyesen futballozó fiatal játékos tolt egyet rajta, és szépen bombázott Markek kapujába 1-1. A hátralévő időben mentünk előre, sikerült is a vendégek térfelére át tolni a játékot, de sajnos az egyenlítés nem jött össze, így egy ponttal lettünk gazdagabbak ebben a fordulóban.
Csató Sándor: - Nagyon nehéz mit mondanom, mert amit az első félidőben láttam, az borzasztó volt. Hit és akarat nélkül, gyáván játszottunk, nem vállaltuk fel a futásokat, nem tudtuk megtartani a labdákat, nagyon gyenge színvonalon játszottunk. A második félidőben próbáltunk szerkezetet váltani, azt gondolom, hogy az annyiban jött be, hogy a labdát már mi tudtuk birtokolni, igyekeztünk támadásokat felépíteni, ezekből sikerült egy gólt szereznünk. Természetesen nem vagyok elégedett, most van három hetünk, hogy helyre hozzuk a dolgokat, mert a szezon kezdete óta nem az van, mint amit elképzeltem. Ennél sokkal több van a csapatban, úgyhogy mindenképp megpróbáljuk a játékunkat helyre tenni.
Visinka Ede: - Összességében nagyon jó mérkőzést játszottunk. Főleg az első félidőben voltak komoly helyzeteink, amikor szereztünk is egy gólt. Azt sajnálom, hogy akkor a gólra nem rúgtunk még egy gólt. Ha az első negyvenöt percben kétgólos előnyre tudunk szert tenni, könnyebb lehetett volna. A második játékrészben az ETO mindent egy lapra feltett, támadólag lépett fel. Tisztában vagyunk vele, hogy a hazaiaknak sok hiányzójuk volt, de nekünk még több, ráadásul Vaskó Tamás a mérkőzés előtt, bemelegítésnél dőlt ki. Visszatérve a mérkőzésre, a második félidő elején voltak olyan lehetőségeink, amikből eldönthettük volna a meccset, úgy gondolom, hogy két gólos hátrányból az ETO már nem jött volna vissza. Amikor egy hazai csapat ennyire ostromol egy kaput, akkor előbb-utóbb van egy lecsorgó labda, amiből be is találnak. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, ebben a nehéz helyzetben is bebizonyították, hogy tudnak és mernek is focizni. Sajnos hiányozni fog ez a két pont, de megpróbáljuk a „hatpontos” meccseken a válogatott szünet után ezeket megszerezni. Ilyen hozzáállással és játékkal bárkit meg tudunk verni az NB II-ben. Sajnálom, hogy ilyen régóta kieső helyen vagyunk, mert ez a csapat sokkal többre hivatott, de nagyon sok malőr kíséri végig a csapatunkat. Én biztos vagyok benne, hogy bent fogunk maradni, ezeken a meccseken kell majd megszerezni a három pontot.