Kimaradt helyzetek, elmaradt pontszerzés
A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában, Békéscsabán lépett pályára a WKW ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata, amely a mérkőzés végén több helyzetet is kialakított, de a hazai csapat egy korai góllal megnyerte a mérkőzést.
Két megnyert mérkőzés után Békéscsabán is a győzelem reményében lépett pályára csapatunk. Csató Sándor együttese betegség miatt kénytelen volt nélkülözni gólfelelősét, Priskin Tamást. Egy korán bekapott gól miatt hátrányba kerültünk, de a második félidőben többször is adódott lehetőség az egyenlítésre, amelyekbôl azonban sajnos nem sikerült a kapuba találni, így pont nélkül maradtunk Békéscsabán. A találkozó végén már szinte az egész csapat támadott az egyenlítésért, rutinos védőnk, Lipták Zoltán, az utolsó percekben már csak az ellenfél térfelén játszott, hátha sikerül legalább egy pontot mentenie.
- Nagyon csalódottak vagyunk az eredményt illetően – kezdte Lipták Zoltán. – Az elején kaptunk egy elkerülhető gólt, ami után mondhatjuk, hogy szinte végig futottunk az eredmény után. Ettől függetlenül küzdött, hajtott a csapat, volt is két-három százszázalékos helyzetünk, amiket, ha kihasználunk, teljesen máshogy alakul a mérkőzés. Tulajdonképpen a Békéscsabának a gólon kívül nem nagyon volt helyzete, tehát már csak emiatt is nagyon fájó a végeredmény. Természetesen most nem is lehet más célunk, mint hétvégén a Csákvár ellen javítani.