Utánpótlás-híradó
Megkezdődtek az utánpótlás-bajnokságok tavaszi küzdelmei.
U19
FTC- ETO FC Győr 2-0 (1-0)
Budapest, Népligeti Sportcentrum. V.: Sántha.
ETO FC: Kantó - Wágenhoffer, Pereira, Molnár M. (Marius), Major, Rébék (Lasz), Tuboly, Karvaj (Orosz), Tamás, Lacza, Varga M. (Ignácz). Edző: Tóth László.
Tóth László: - Egy nagyon erős ellenfél ellen játszottunk, amely ellen elsősorban a tisztes helytállás volt a cél. Az első félidőben szinte tökéletesen játszottunk, magasan védekeztünk, amivel nem tudott mit kezdeni a Fradi, viszont az első hibánkat ki is használták, ami után hátránnyal fordultunk. A második félidőt jól kezdtük, de az üres kapu sem volt elég, hogy gólt szerezzünk, ami meg is bosszulta magát, a második védelmi hibát is kihasználták a hazaiak. Onnantól kezdve mindent elkövettünk annak érdekében, hogy egyenlítsünk, de sajnos nem sikerült. A rendkívül tartalékos keretünk ellenére is rászolgáltunk volna legalább az egy pontra!
U17
ETO FC Győr - Újpest FC 3-0 (0-0)
Győr, ETO Park. V.: Kiss L.
ETO FC: Mátyus – Bognár B., Tullner, Óvári, Demkó, Vingler (Horváth M.), Urblik, Németh O. (Rubos), Huszár (Deákovits), Mázsás (Bartossik), Mitring (Kulifay). Edző: Laczkó János.
Gsz.: Mázsás (2), Németh O.
Laczkó János: - Az év első bajnoki mérkőzését játszottuk az Újpest ellen. Több lehetőséget alakítottunk ki az első félidőben, amelyben pontatlanok voltunk. A labdaszerzés után a technikai hibák miatt a védelemnek kellett javítani. A második játékrészben pontosabban és hatékonyabban játszottunk. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!

U16
Honvéd MFA - ETO FC Győr 2-0 (2-0)
Budapest, MFA műfű. V.: Baranyai D.
ETO FC: Csáktornyai - Török, Horváth B., Maxim, Kráz, Fekete M. (Zsédely), Balogh Á., Bánáti, Moharos, Bajtel (Varga O.), Balajthy (Bíró). Edző: Bognár Zsolt.
Bognár Zsolt: - Az első félidőben fáradtan és bátortalanul játszottunk, és mellé két gólt ajándékoztunk is a Honvédnak. A második játékrészben sokkal bátrabban játszottunk, és mezőnyben fölényt is tudtunk kialakítani, de helyzetbe csak az utolsó percben sikerült kerülni. A Honvéd ezen a mérkőzésen fizikálisan fölénk nőtt, és megérdemelten nyerte meg az összecsapást. Ennek ellenére a második félidei játékhoz gratulálok a csapatomnak!

U15
ETO FC Győr – DVSC 0-2 (0-1)
Győr, ETO Park. V.: Csirke.
ETO FC: Kocsis - Csorba D. (Selyem), Umathum, Jankovics, Mészáros B., Gönye, Herczeg, Tollár (Vukk), Bakó (Majoros), Hancz, Schmáler. Edző: Balogh Zoltán.
Balogh Zoltán: - Az első félidőben többet birtokoltuk a labdát, de kapura veszélytelenek voltunk. A második játékrészben visszaesett csapatunk teljesítménye. A játék képe alapján megérdemelt vendég győzelem született.
U14
ETO FC Győr – DVSC 1-1 (1-1)
Győr, ETO Park. V.: Péter G.
ETO FC: Papp Zs. – Zója-Katona, Varga Máté, Csorba N., Garai, Árpási, Szerémi (Gueth), Varga Márton, Barna (Herczeg), Tóth P. (Szecsődi M.), Beődi. Edző: Tuifel Péter.
Gsz.: Szerémi.
Tuifel Péter: - Nagy szélben hatalmas küzdelem volt a fiúk részéről a fizikálisan nagyon erős Debrecen ellen, aminek egy pont lett az eredménye.
U8 (02.27.)
Mol Vidi - Honvéd - ETO FC Győr (Minitorna)
Székesfehérvár
Eredmények:
Honvéd - ETO 2-3
MOL Vidi - ETO 3-7
Honvéd - ETO 0-4
MOL Vidi - ETO 2-9
ETO FC: Stum Soma, Fördős Olivér, Szarka Olivér, Klema Dominik, Szabó Lóránt Barnabás, Erős Donát, Csemez Dávid, Adi Abigél, Kovács Konrád. Edző: Csonka Gyula.
Csonka Gyula: - Gólratörően, nagy szívvel, ügyesen játszottunk. Nagy gratuláció a csapatnak!

U8 (02.28.)
Illés Akadémia – ETO FC Győr 17-18
Répcelak
ETO FC: Fördős Olivér, Stum Soma, Helyes György, Sárkány Kristóf, Szekeres Bence, Vadász Anna, Kertész Krisztián, Csapó Gergő, Pécsi Axel. Edző: Csonka Gyula.
Csonka Gyula: - Nagyon jó erőfelmérő volt a csapatnak, hogy hol tartunk a tanulási folyamatban jelenleg. Több párharcot kell megnyernünk, és gyorsabb döntéseket kell hoznunk adott szituációkban. Az ETO-szív viszont ma is a helyén volt, és a helyzetkialakításokkal is elégedett vagyok. Gratulálok a csapatnak!

Leány U19
Fehérvár FC – ETO FC Győr 0-6 (0-2)
Székesfehérvár, MOL Aréna. V.: Ibriksz.
ETO FC: Bokros - Kránicz (Altricter), Virág (Kapuváry), Maráz, Fülöp D., Pacsuta, Fülöp H., Szabó Sz. (Szabó F.), Sali, Győri (Tóth S.), Szatmári (Máthé). Edző: Süle János.
Gsz.: Sali (4), Pacsuta, Kránicz.
Süle János: - A játék minden elemében sikerült felülkerekedni ellenfelünkön. Védekezésben masszív és határozott, támadásban pedig kreatív és felszabadult volt a csapat. Remekül váltogatták a rendszereket, élvezték a meccset a lányok. A helyzeteket tekintve az eredmény a Fehérvárra nézve hízelgőnek mondható! Csak gratulálni tudok minden játékosomnak és segítőmnek!
Leány U16
ETO FC Győr – Puskás Akadémia 2-6 (0-2)
Győr, ETO Park. V.: Pörgei.
ETO FC: Kovács L. - Mohácsi, Kuntzl, Máthé, Horváth J., Szabóva (Patyi), Konrád, Hécz, Hordós (Kaposi), Rozs, Kovalter. Edző: Rácz Zsófia.
Gsz.: Rozs, Kaposi.
Rácz Zsófia: - A mérkőzésen sok pozitívumot láttam, egy jó erőkből álló ellenféllel szemben. Amikor a lányok felvállalták a bátrabb játékot, több ígéretes támadás is tudtunk vezetni. Sajnálom, hogy többször is pontrúgás után kaptunk gólt, ezekből tanulnunk kell. Folytatjuk a munkát, készülünk a következő fordulóra.
Leány U14
ETO FC Győr – Budaörs 6-0 (0-0)
Győr, ETO Park. V.: Nyári I.
ETO FC: Csóti - Mohácsi, Domján, Kristofori (Strobli), Kovalter, Szabó P. (Karasznai), Hordós (Hideg), Büki. Edző: Újvári Krisztina.
Gsz.: Hordós (3), Kovalter (2), Büki.
Újvári Krisztina: - Az első félidőben jól tartottuk, járattuk a labdát, de kevés helyzetet dolgoztunk ki. A második félidő elején sikerült megszereznünk a vezetést, ennek köszönhetően már sokkal felszabadultabbak voltak a lányok, önbizalomra tettünk szert, és szebbnél szebb gólokat rúgtunk. Szép egyéni megoldások is voltak, aminek kifejezetten örülök. Gratulálok a lányoknak!
