Utánpótlás-híradó
Szinte az összes korosztályos csapatunk pályára lépett az elmúlt héten. Utánpótlás gárdáink hasznos felkészülési mérkőzéseket vívtak, U14-es és U15-ös csapatunk bajnoki mérkőzéseket pótoltak az Illés Akadémia ellen.
U19
BVSC-ETO FC Győr 4-1(2-1)
Bp. Tatai út 3.
ETO FC Győr: Ruisz – Szabados (Lasz), Molnár, Tamás (Budaházi), Karvaj, Pereira, Lacza, Márton (Hauser), Vankó, Szalka, Major (Kovács). Edző: Tóth László.
Gsz.: Vankó.
Tóth László: - Jól kezdtük a mérkőzést, az első 10 percben a kapujuk elé szögeztük a hazaiakat, de sajnos kapufát rúgtunk és ziccereket hibáztunk. A folytatás nem úgy alakult, ahogy elterveztük, a tengelyből hiányzó játékosaink nélkül átjáróház volt a középpályánk, és attól függetlenül, hogy rúgtak egy lesgólt meg egy szabálytalan találatuk volt, megérdemelten nyertek, mivel a játék több elemében fölénk nőttek. Nálunk több játékos is maga alatt teljesített.
U17
ETO FC Győr - Puskás Akadémia FC 0-2 (0-2)
Győr, ETO Park.
ETO FC Győr: Mátyus (Kiss) - Bognár (Bartossik), Tullner, Csáki (Demkó), Óvári, Vingler, Urblík, Tóth (Rubos), Németh (Kálló), Huszár (Mázsás), Mitring (Süveges). Edző: Laczkó János
Laczkó János: - Jól kezdtük a mérkőzést egy fizikálisan erős csapat ellen. Nyomás alá helyeztük az ellenfelet. A gólokat, amiket kaptunk mi ajándékoztuk a vendégcsapatnak, de azok után is a játékunkra koncentrálva gólt akartunk szerezni. A hozzáállásért és a meccs nagy részében mutatott játékért gratulálok a csapatnak!
U16
ETO FC Győr-ZTE 7-1 (6-0)
Győr, ETO Park.
ETO FC Győr: Csáktornyai - Kelemen (Török), Horváth, Kulcsár (Maxim), Kráz (Koblinger), Fekete (Zsédely), Balogh, Bánáti (Varga), Moharos, Bajtel, Balajthy (Bíró). Edző: Bognár Zsolt.
Gsz.: Moharos (3), Bánáti (2), Bajtel, Balajthy.
Bognár Zsolt: - Egy nagyon szervezett és fizikálisan erős csapat ellen játszottunk, de a játék minden elemében sikerült felülmúlni őket, és ami a legfontosabb, hogy minden gyakorolt elemet viszont láttam, és tanulva az MTK mérkőzésből, sokkal fegyelmezettebbek és koncentráltabbak voltunk. Ilyen csapatot szeretnék minden mérkőzésen látni. Gratulálok csapatomnak!

U15 (hétközi)
Illés Akadémia – ETO FC Győr 0-1 (0-0)
Szombathely.
ETO FC Győr: Huszár – Selyem (Demkó), Mészáros, Jankovics, Csorba N., Umathum (Tollár), Herczeg, Bakó, Vukk (Hancz), Szép, Schmáler. Edző: Balogh Zoltán.
Gsz.: Schmáler.
Balogh Zoltán: - Küzdelmes mérkőzésen agresszív, kemény csapatot sikerült legyőzni.
U15
ETO FC Győr – Puskás Akadémia 0-1 (0-0)
Győr, ETO Park.
ETO FC Győr: Horváth (Maszlavér) - Selyem, Umathum, Mészáros (Jankovics), Csorba N. (Póczik), Tollár (Rátonyi), Herczeg (Majoros), Bakó (Gönye), Vukk, Hancz (Bálint), Schmáler. Edző: Balogh Zoltán.
Balogh Zoltán: - A mérkőzés második félidejében vállaltuk a felépített labdakihozatalokat. A kevés lehetőségből nem sikerült gólt szerezni.
U14
Illés Akadémia – ETO FC Győr 0-3 (0-0)
Szombathely.
ETO FC Győr: Papp (Hajczinger) – Zója, Csorba D., Varga M., Garai, Árpási (Herczeg), Beődi (Csorba T.), Varga M., Pénzes (Szecsődi B.), Szép, Barna (Szecsődi M.). Edző: Tuifel Péter.
Gsz.: Szép (2), Barna.
Tuifel Péter: - Nehéz, de megérdemelt győzelmet arattunk az Illés Akadémia ellen.
U13
ZTE – ETO FC Győr 4-2
Zalaegerszeg.
ETO FC Győr: Szabó K. - Havasi Cs., Prettenhoffer M., Lukácsy M., Somogyi Á., Molnár Z., Méhes D., Borbély L., Pázmány Z., Kern D., Csere: Tóth M., Miki, Kele, Pomper, Ferenczi Zs. Edző: Sárközi Attila.
Gsz.: Molnár, Méhes.
Sárközi Attila: - Az első félidőben végig nyomást tudtunk gyakorolni az ellenfélre, akár labdabirtoklásban, akár letámadásban. Sajnos a nagy mezőnyfölényt nem tudtuk gólra váltani. A második félidő elején a védekezésünk nem volt rendben ezt az ellenfél kihasználta!
U12
ZTE – ETO FC Győr 0-1 (0-0)
Zalaegerszeg.
ETO FC Győr: Lengyel H. - Pécskai Cs., Csernyi K., Bősze L., Béres B., Mitring M., Ölbei B., Adi M. Cserék: Deli P., Kovács B., Bodó L., Vitális N., Bognár Á. Edző: Bordás Csaba.
Gsz.: Kovács B.
Bordás Csaba: - Jó ritmusban kezdtünk, jó volt a labdabirtoklás, de néha türelmetlenül játszottunk az első félidőben. Mind a két csapatnak voltak lehetőségei, de kimaradtak. A másodikban már domináltunk, és több helyzetet teremettünk, és megérdemelten nyertünk.
U11
Üstökös FC U12 - ETO FC Győr U11 8-3
Üstökös műfüves pálya.
ETO FC Győr: Rosta K. - Kocsis B., Varga B., Szalay O., Vasi Zs., Jakabovits S., Omischl Soós A., Schreiber N., Kelemen D. Cserék: Orbán V., Szeles-Hlagyvik L., Hujber B., Lunk-Hlagyvik J., Limpók D., Schmuck N., Vass K., Major Á. Edző: Lakatos Attila.
Gsz: Hujber B., Széles-Hlagyvik L., Major Á.
Lakatos Attila: - A csapatunk először játszott ekkora területű pályán, és ez az első pillanattól fogva látszott. A keretből minden fiúnak lehetőséget adtam a 80 perc alatt. A nagyobb területek ellenére rengeteg pontatlanság csúszott a játékunkba. Labdaszerzések után lassan nyitottunk, és gyakran az első passzal, csellel el is vesztettük a labdát. A cseleink az erősebb ellenfél ellen kevésbé voltak hatékonyak, és folyamatos játékot is kevesebbszer tudtunk kialakítani az elmúlt héthez képest, de pozitívum, hogy nem ijedtünk meg, és az "első lépéseket" bátran megtettük. Hosszú tanulási folyamat lesz, amíg ezek a 10 éves gyerekek csapatban, csapatrészekben gondolkodnak majd. Ellenfelünk kapu előtti határozottabb játéka, pontosabb lövései döntőnek bizonyultak.
Csapatunkból ezúttal kevesebb jó teljesítményt láttam. Hujber Balázs, Major Ákos és Szalay Olivér játéka a többiek előtt is jó példa lehet a jövőre nézve.
U8 mini torna
Eredményeink:
UTE - ETO FC Győr 4-4
Fehérvár FC – ETO FC Győr 7-4
UTE – ETO FC Győr 5-2
Fehérvár FC – ETO FC Győr 3-3
ETO FC Győr: Fördős Olivér, Szarka Olivér, Szabó Lóránt Barnabás, Kovács Konrád, Erős Donát, Sárkány Kristóf, Adi Abigél, Pécsi Axel. Edző: Csonka Gyula.
Csonka Gyula: - Ez volt a gyerekek első ilyen jellegű megmérettetése, két hazai NB1-es klub U8-as csapatai ellen. Picit izgultak is az elején, de szépen belelendültek a későbbiekben. A korábbi "én és a labda" felfogás "én, a labda és a társamra" való átállása, szépen, fokozatosan történik az év végéig. Helyenként ügyes és szép játékkal rukkoltunk elő. A párharcok nagy számú megnyeréséhez viszont még többet kell dolgoznunk. Nagyon értékes mini tornán vehettünk részt, amit tisztelettel köszönünk a szervezőknek és a résztvevő csapatoknak! Dicséret az ETO-s kis focistáknak!
Leány U19
FC Fehérvár – ETO FC Győr 0-6 (0-4)
Székesfehérvár.
ETO FC Győr: 1. Félidő: Bokros - Kránicz, Virág, Maráz, Gaál, Pacsuta, Süveges, Sali, Szatmári, Vida, Feketevizi. 2. Félidő: Bokros - Altrihter, Kapuváry, Virág, Molnár, Kondrád, Hécz, Máthé, Győri, Rozs, Tóth S. Edző: Süle János.
Gsz.: Vida B. (2), Feketevizi T., Sali R., Tóth S., Rozs F.
Süle János: - Bő kerettel tudtunk utazni Fehérvárra, így mindkét félidőben más összeállításban léptek pályára a lányok! Az első félidei, úgymond rutinosabb gárda megalapozott a második félidőben pályára lépő fiatalabb csapattársaiknak, szervezett, szép játékkal négy gólos előnyre tettek szert az első félidőben! A második félidőben sem változott a játék képe, végig mi uraltuk a játékot, és az előnyünket is növelni tudtuk két szép találattal. Mindenki dicséretet, érdemel, de a második félidei csapatnak külön gratulálok, mert sokkal többet kaptam ma vissza játékban tőlük, mint amire számítottam!
Leány U14
FC Fehérvár – ETO FC Győr 2-3 (0-1)
Székesfehérvár.
ETO FC Győr: Csóti – Domján, Halmai, Mohácsi, Borbély, Szilvás, Tóth, Büki, Kovalter. Cserék: Bagó, Kéri, Stróbli, Hideg, Szabó K., Szabó P., Kristofori. Edző: Szabó Tibor.
Gsz.: Kovalter (2), Büki.
Szabó Tibor: - Lányaink ismét megdolgoztak a sikerért. A Vidi is nagyon szervezetten játszott, jó csapatuk van. Hatvanöt percig nagyon koncentráltan fociztunk, már 3-0 volt a javunkra. Az utolsó öt percben két kapufát is lőttünk, kitámadtunk és ekkor kissé fellazult a védelmünk, két gólt is kaptunk. Összességében a győzelmünk teljesen megérdemelt, gratulálok a lányoknak!