Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Elhunyt Varga Zoltán a Fradi legendája

Elhunyt Varga Zoltán, a Ferencváros egykori válogatott labdarúgója és edzője. Varga Zoltán korábban kétszer is irányította a Győri ETO FC szakmai munkáját.

A 65 éves olimpiai bajnok játékos a Danubia-pályán öregfiúk-mérkőzés közben összeesett,  és a gyorsan kiérkező mentősök sem tudták megmenteni az életét.   

Varga Zoltán 1964-ben olimpiai bajnok és Európa-bajnoki  bronzérmes volt a magyar válogatottal. A nemzeti csapatban 12-szer lépett pályára. A Ferencvárosban 1961 és 1968 között 135 mérkőzésen 53-szor volt eredményes. 1968-ban külföldre távozott, a német Hertha BSC játékosa lett. Később az Aberdeen, az Ajax Amsterdam, a Borussia  Dortmund és a Gent együttesét erősítette.   A 65 éves olimpiai bajnok játékos a Danubia-pályán öregfiúk-mérkőzés közben összeesett,  és a gyorsan kiérkező mentősök sem tudták megmenteni az életét.   


Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezeteője: – A 2001/2002-es szezonban vezetőedzőként dolgozott Győrben, majd rövid idő elteltével 2003-ban szakmai igazgatóként tért vissza az ETO-ba. Nem dolgoztunk együtt, már távozása után érkeztem, de tudom, hogy Tarsoly Csaba elnökkel baráti volt a kapcsolata. Külföldön szerzett tapasztalait próbálta meg itthon kamatoztatni. Szókimondása, egyénisége unikumnak számított Magyarországon. Mély megrendüléssel értesültem haláláról. Természetesen a Győri ETO FC saját halottjának tekinti Varga Zoltánt.

Szabó Ottó, a győriek edzője: – Nagyon sajnálom, ami történt. Zoli egy jól felkészült, profi edző volt. Igazi egyéniség, akivel rendkívül korrekt volt a kapcsolatom. Amikor Győrben dolgozott, a futballpályán olyan dolgokat is meg tudott mutatni a játékosoknak, amikre csak a legnagyobbak voltak képesek.

 

Forrás: kisalfold.hu


További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink