Dr. Tóth Lajos életútja: Kurca-part, Tisza-part, Rába-part - Kisalföld lapszemle, Mohay Gábor cikke
Ötvenegy éve az ETO mellett. Tizenegy évig tartó szegedi kapuskodás végén már a búcsú, a civil élet és a jogi pálya foglalkoztatta, amikor hossza gondolkodás után igent mondott az ETO hívó szavára. Maga se hitte, hogy az elköteleződés élete további részére szól: dr. Tóth Lajos már 51 éve él Győrött.
-Hogyan lesz kapus egy ifjúból a Kurca-parti kisvárosban, Szentesen?
-Tulajdonképpen véletlenül, mert mindig is szerettem a mezőnyben játszani, így volt ez az ottani NB III-as csapatnál is. A csapat két edzője azonban közösen jutott arra az elhatározásra, hogy nekem kapus adottságaim vannak, és a kezdeti próbálkozások után, ahogy az történni szokott, ott ragadtam a gólvonal előtt. Annak dacára, hogy egy gyerekkori baleset folytán elvesztettem a jobb kezem gyűrűsujját. Nem mondom, hogy sosem zavart, más volt a labdafogásom, de a hiányt pótolta a futball iránti szenvedélyem.
-Sima volt az útja a nagy múltú szegedi labdarúgást képviselő SZEAC-hoz?
-Már csak azért sem, mert tizennyolc évesen a Fradinál voltam próbajátékom, de ők a Kinizsi Húsosnál szántak nekem előiskolát, amelyet ifjúsági válogatott kerettagként nem vállaltam. Két évre rá kerültem Szegedre és az ottani több mint egy évtized egyik legszebb korszakom még úgy is, hogy ingajáratban voltunk az élvonal és a másodosztály között. Előbb harmadik számú kapus voltam, Hódi Diósgyőrbe távoztával ketten maradtunk példaképemmel, Mészáros Károllyal, majd 1960 végén egy hideg téli napon a Salgótarjánnal játszott döntetlen jelentette a bemutatkozásomat. Polyvás, Nemes, Hajós, Gilicz, Nyári, Baráth, Zallár révén jó futballisták között, remek kollektívában értem emberré. Már abbahagytam a játékot 1968 végén, családot alapítottam, elkezdtem a jogászi munka gyakorlatával foglalkozni, amikor váratlanul kaptam egy megkeresést.
-Aligha tévedünk, ez a folyók városából érkezhetett.
-Pontosan, az érdekesség abban rejlik, ahogyan történt. Korábbi szentesi barátom, az 1956-os eseményekben szerepet vállaló Répa Sándor a börtönből szabadulása után egy exkluzív pesti cipőboltban dolgozott, ott vásároltak a győri futballisták és vezetőik is. Ajánlására sokáig győzködtek, végül korábban profi futballista apósom mondta ki: ha egy vidéki fellegvár hív, menni kell! Vállaltam, három évvel meghosszabbítva az aktív éveimet, összesen 121 mérkőzésen szerepeltem az NB I-ben. Nem bántam meg a váltást, bár a Barcelona elleni győri kupamérkőzésen elkövetett hibámat sokáig emlegették. Rövid idő alatt teljesen beilleszkedtem Győr életébe, és tulajdonképpen a védést is azért hagytam abba 32 évesen, mert a jogi pályát sem hagytam el, és ez nem nagyon tetszett az akkori vezetőségnek.
-Mi az, ami immár összesen ötvenegy éve a klub közelében tartotta?
-Először technikai vezetőnek kért fel Szániel János elnök, de főállásban nem akartam csinálni, így hamar átadtam a helyem a játékot abba hagyó, hozzám emberileg is közel álló Horváth Bélának. Hosszú ideig töltöttem be a társadalmi szakosztályelnöki funkciót, miközben a már említett Répa Sándor volt a klub fővárosi képviselője. A konfliktusokat leszámítva is a Verebes-korszak számít nálam is a legsikeresebbnek, kitűnő kollégáim voltak Pálmai József, Györfi László és a hozzám közel is lakó Keglovich László személyében. Néhány passzív esztendő után kapcsolódtam be újra az egyesület életébe, Garami József győri időszakában alakult ki egy jó hangulatú közösség, majd 2006 óta a Fehér Miklós Akadémia számára fontos ETO Jövőjéért Alapítványnak vagyok kuratóriumi tagja.
-Sohasem gondolt arra, hogy mint edző kamatoztassa a tapasztalatait?
-Elkezdtem ugyan kapusedzőként, de hamar rájöttem, hogy ha a tanítványaimban nincs meg az az alázat és szenvedély, amely nélkül én nem tudtam elképzelni a futballt, akkor jobb, ha nem csinálom. Többre becsültem, hogy amíg bírtam, játszottam az öregfiúk között, és ott újra a mezőnyben. Az is érdekes, hogy vagy negyed századon keresztül lábteniszeztem, mindig a hálónál, befejezőként, szinte vízszintesen elfeküdve szerettem erővel megrúgva a labdát, pontot szerezni. A járvány miatt most nincsenek rendezvényeink, pedig Pénzes Mihály emberemlékezet óta együtt tartotta a társaságot, évente kétszer a soproni vasutasokkal is találkoztunk a fehér asztal mellett is.
-A jogi pályán még aktívnak tekinthető?
-Már játékos koromban sokat tanulhattam a vagongyár jogi osztályának kiváló munkatársaitól, később a különböző szövetkezetek megyei jogi osztályain, üzemi szinten a húsiparnál és a Richards-gyárban dolgoztam, 1989-ben lettem egyéni ügyvéd. Pedagógus feleségemmel jövőre tarthatjuk meg házasságunk 60.évfordulóját, lányom Görögországban él, fiam közgazdász, felesége a város rendezvényeit szervező irodában tölt be komoly tisztséget. Négy unokámból három egyetemista, a negyedik jövőre érettségizik. Egészségem nyolcvanegy évesen már nem a régi, így már csak amolyan alaphangon veszek részt polgári, gazdasági ügyekben.
