ETO-ifi: élen telel a bajnokcsapat
Nagyszerű őszt produkált az ETO FC Győr U19-es labdarúgócsapata, amely az utolsó hat őszi mérkőzésén egyaránt győztesen hagyta el a pályát, és ennek köszönhetően a tabella élén telel az együttes.
Címvédőként vágott neki a bajnokságnak U19-es csapatunk, miután megnyerte az előző kiírást a Budapest Honvéd-MFA előtt. A szezont még Csató Sándor edző vezetésével kezdte az együttes, de mivel a felnőtt csapatnál házon belül lett megoldva az edzőváltás, így ő vette át az NB II-es csapat irányítását. Ezután átmenetileg, az egyéni képzésekért felelős Preszeller Tamás vezette a csapatot, de mivel így az ő pozíciója maradt volna betöltetlenül, és ezt az Akadémia vezetősége nem akarta, ezért új embert kellett behozni a rendszerbe. Így került a csapat élére Tóth László, aki minden kritériumnak megfelelt, amit a vezetőség támasztott, hiszen a szamárlétrát végig járva, az összes szükséges papírt megszerezte. Az új tréner, aki a Vasas Kubala Akadémiától érkezett Győrbe, sokáig csak edzéseket vezényelhetett, mivel a koronavírus járvány ebben a korosztályban is átírta a versenynaptárat. Fiataljaink miután újra tétmeccset tudtak játszani, magabiztos és meggyőző teljesítményt nyújtva megnyerték az utolsó hat mérkőzésüket, és ennek köszönhetően megérdemelten állnak a tabella élén. A csapat tíz meccséből hét győzelem mellett egy döntetlent játszott és két alkalommal szenvedett vereséget, így huszonkét pontot gyűjtve előzi meg az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Vasas Kubala Akadémiát. A bajnokságban magasan a legtöbb, harminchat gólt szerzett az ETO, ebből tizenkettőt Szalka Máté, aki ezzel vezeti a góllövőlistát. Ami ezen kívül még nagy öröm, és az Akadémián zajló munkát dicséri, hogy hat játékos – Szalka Máté, Erdei Milán, Farkas Balázs, Kerkez Milos, Vitális Milán és Szabados Attila – már bemutatkozhatott a felnőttek között.
A csapatnak nem is lehet más a célja, mint megvédeni bajnoki címét, emellett pedig gőzerővel készül a tavasszal esedékes Ifjúsági Bajnokok Ligája selejtezőjére, ahol szintén jól akar szerepelni.
Tóth László edző elismerően beszélt a csapat teljesítményét illetően:
- Egyértelműen pozitívan tekintek vissza a mögöttünk hagyott időszakra – indította értékelését a szezon közben kinevezett edző. - Sikerült gyorsan beilleszkednem, a csapat elfogadott és ennyi idő alatt is közel kerültünk egymáshoz, működött a kémia. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a pályán mutatott játék és eredmények. Többségében szép, kombinatív focit játszottunk, rengeteg helyzet kialakítással, és hat mérkőzésen rúgtunk huszonöt gólt. Ezzel elégedett vagyok, viszont a védekezésünket sokkal jobban össze kell raknunk, hiszen márciusban vár ránk az ifjúsági Bajnokok Ligája, ahol szintén szeretnénk jól teljesíteni, hogy az Akadémiát és a játékosainkat is felrakjuk Európa térképére!
Tuboly Frigyes, Akadémia igazgató is elégedett az őszi produkcióval:
- Örömteli számunkra, hogy az U19-es csapatunk az őszi szezont az élen zárta, viszont azt hozzá kell tennünk, hogy maradtak el mérkőzések, ami átírta a bajnokság menetrendjét – kezdte a szakvezető. - Az utolsó hat meccsen aratott győzelmek azt hiszem, hogy jól estek mindenkinek, beleértve játékosokat és vezetőket. Itt elsősorban nem is az eredményesség a legfontosabb, bár egy utolsó éves csapattól ez is elvárható, hanem hogy minél több játékost adjunk az első csapatnak. Nagy öröm, hogy sok játékosunk ott van a felnőtt csapat keretében, közülük pedig többen már bajnoki mérkőzésen is bemutatkozhatott. Hosszú távú célunk, hogy azok a tehetséges fiataljaink, akik megérettek rá, bemutatkozzanak az NB II-ben, és előbb-utóbb olyan sikernek legyenek a részesei, hogy akár a közeljövőben még magasabb szintet is elérjenek.