Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Nem marad szép emlék

A legutóbbi bajnoki forduló nem úgy sikerült zöld-fehér csapatunknak, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Bár egy ponttal gazdagodott a keret, és így továbbra is őrzi helyét az élmezőnyben, se a szurkolók, se a játékosok nem örültek a szombati döntetlent követően. Első keretünk legfiatalabb játékosa, a kezdőcsapatban helyet kapó Kiss Máté 11.246 méteres futómennyiségével hiába teljesítette túl a pályán lévő összes társát, mégsem elégedettségének adott hangot.

„Vannak jó és sajnos vannak rossz meccsek, a Honvéd elleni bajnokira nem szívesen fogok visszaemlékezni. Nem lehetünk elégedettek a pontszerzéssel! Én is kapkodva, rosszul játszottam, de a miértre nem tudok válaszolni. Az is igaz, hogy kellemetlen ellenfél volt a fővárosi gárda, nem támadtak, mi pedig nem tudtunk rajtuk fogást találni.

Gyorsan el kell felejteni ezt a találkozót, és inkább a következő fordulóra koncentrálni. Bízom benne, hogy szombaton, a Haladás ellen, hazai pályán majd feledtetni tudjuk ezt a hangulattalan kilencven percet.” – nyilatkozta Kiss Máté.

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink