Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Utánpótlás híradó

Nyolc edzőmeccset rendeztek hétvégén az fiú utánpótlásban, ahol a legnagyobb győzelmet a legkisebbek érték el, míg U17-es csapatunk magabiztosan 4-0-ra nyert a ZTE ellen, a 16-17 éves vegyes korosztály pedig Bartossik mesternégyesével és Urblik góljával 5-0-ra verte a zalaegerszegi fiatalokat. Bognár Zsolt együttese remekül helyt állt a Graz otthonában, az idegenben szereplő U14-es és U15-ös csapatunk pedig hasznos meccseket játszott a MOL-Fehérvár FC-nél. Alábbiakban részletes beszámolót olvashatnak a felkészülési mérkőzésekről.

Utánpótlás híradó

Illés Akadémia U10 – ETO FC Győr U10 1-18

ETO: Patyi Erik, Dan Flórián, Stefanics Ádám, Forrai Gábor, Michalovics Ádám, Hajdina Ádám, Hujber Balázs, Hatos József, Klement Botond, Kósa Gábor, Szakács Áron.

Edző: Kovács Béla - Mindkét csapat most próbál hozzászokni a nagyobb létszámhoz és pályamérethez. Nekünk ez most jobban sikerült. Szép megoldásokat és megfelelő hozzáállást láttam. Külön öröm volta két fiatalabb játékos nagyszerű játéka.

 

Illés Akadémia U11 – ETO FC Győr U11 4-3

ETO: Jakabovits Sámuel, Lunk-Hlagyvik János, Major Ákos, Schmuk Noel, Schreiber Noel, Széles-Hlagyvik Levente, Varga Bence, Vasi Zsolt, Omischl-Soós Ariel, Limpók Dávid, Bognár Álmos, Mészáros Zsombor, Vesztergom Dániel, Rosta Kristóf, Vitális Noel, Kelemen Dominik.

Gólszerzők: Jakabovits Sámuel (2), Kelemen Dominik

Edző: Lakatos Attila - A egész mérkőzés alatt próbáltunk dominálni, irányítani a játékot, és ez többnyire sikerült is. Jó felfogásban, megfelelő szervezettséggel játszottunk, rengeteg gólhelyzetet alakítottunk ki, de a kapu előtti határozottság ezúttal hiányzott a csapatból. Nagyon hasznos felkészülési mérkőzésen vagyunk túl! Több jó teljesítményt láttam, de csapatunkból ma Mészáros Zsombor, Szalay Olivér, Vitális Noel és Jakabovits Sámuel játéka kiemelkedett.

 

MOL-Fehérvár FC U14 – ETO FC Győr U14 5-2 (1-0)

ETO: Papp (Kocsis), Fekete (Herczeg), Albrecht (Thiel), Varga, Garay, Pénzes (Szecsődi B.), Árpási K. (Árpási B.), Beődi, Zója-Katona, Csorba T. (Méhes), Barna (Kim).

Gólszerző: Méhes (2)

Edző: Mitterstiller Csaba – Jó lehetőség volt a mai mérkőzés egy valós erőfelmérőre. Sok tanulsággal szolgált a találkozó, mind szakmai, mind mentális vonatkozásban. A helyzetek kihasználása a mi részünkről nagyon rossz arányt mutatott. Sok szép feladat vár ránk a gyerekekkel közösen! Ettől szép az utánpótlás edzői feladat!

 

MOL-Fehérvár FC U15 – ETO FC Győr U15 2-2 (1-1)

ETO: Maszlavér - Selyem (Póczik 65'), Demkó, Jankovics, Csorba N., Gönye, Tollár (Rátonyi 60'), Herczeg (Zaveczki 65'), Bakó (Vukk 41'), Szép, Schmáler (Hancz 60').

Gólszerzők: Demkó, Szép (büntetőből)

Edző: Balogh Zoltán – A második félidőben mutatott játék alapján győzelmet érdemeltünk volna.

SK Sturm Graz U16 – ETO FC Győr U16 3-2 (2-1)

ETO: Csáktornyai (Morvai), Kelemen, Horváth, Kulcsár, Kráz, Vingler, Balogh, Bánáti, Süveges (Balajthy), Bajtel (Moharos), Huszár.

Gólszerzők: Vingker, Huszár

Edző: Bognár Zsolt – Nagyon jól kezdtük a mérkőzést és szinte az eredményt leszámítva, mind labdabirtoklásban, mind játékban az ellenfél fölé nőttünk. A második félidő elején visszaesett a játékunk, de az utolsó 15 percben nagyon szép támadásokat vezettünk és rengeteg helyzetet alakítottunk ki, amiket nem tudtunk értékesíteni. Az eredmény nem tükrözi a mutatott játékot. Nagyon elégedett vagyok a játékkal és a hozzáállással egyaránt.

U16 szakmai stáb Grazban

ETO FC Győr U17 – ZTE U17 4-0 (3-0)

ETO: Kiss – Deákovits, Urblik (Csontos), Tullner, Óvári, Horváth, Kulifay, Tóth, Mitring, Mázsás, Németh

Gólszerzők: Deákovits, Mitring, Tóth, Mázsás.

Edző: Takács Gábor – Szervezetten játszó ZTE ellen ilyen arányban is megérdemelten nyertünk.


ETO U16-U17 vegyes – ZTE U16 5-0

Gólszerzők: Bartossik (4), Urblik

ETO FC Győr U19 – Újpest FC U19 0-2 (0-1)

ETO: Mátyus – Lasz, Wágenhoffer, Molnár (Kovács), Tamás, Ignácz, Gasztos (Saad), Tuboly, Major, Hauser, Erdei (Zsuppán).

Edző: Csató Sándor – Egy kellemetlen, agresszív stílusban játszó ellenfél ellen sok párharcot elveszítettünk. Lassan, körülményesen játszottunk, nagyon sok technikai és taktikai hibát követtünk el, amit a bajnoki rajtig ki kell javítanunk.


További híreink

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

Zajlik a felkészülés utánpótlás-csapatainknál is, aminek keretében edzőmérkőzéseken szerepelnek fiatal játékosaink.

Utánpótlás-híradó
Utánpótlás-híradó

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink